Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Harmincezer?

Volt három jó barát éppúgy, mint a mesében.
Róluk szól a versem, meglátod miképpen.
Velük történt meg ez az igen furcsa eset,
elmesélem nektek, hát nagyon figyeljetek!

Estére betértek egy szerény szállodába,
szobát szerettek volna, csak egy éjszakára.
A recepciós precízen végezte a dolgát,
készséggel felajánlott egy háromágyas szobát.

- Ez a legjobb szobám! - hajlongott kedvesen.
Harmincezer lesz! S már alhatnak fesztelen.
A jó barátoknak tetszett az ajánlat,
fejenként tízezerrel menten be is szálltak.

Szobájukat azonmód rendben elfoglalták,
meg is vacsoráznak, majd eképpen gondolták.
A tulaj ezalatt már jól utána számolt,
soknak találta a harmincezres sápot.

- Itt van pont öt ezres, - így szólt az inasnak.
Túlfizettek! Vidd a kifáradt uraknak!
De a kópénknak, míg a szoba felé rohant,
bekattant az agyába egy merész gondolat...

Mire az ajtóhoz ért, megoldotta nyomban,
így osztotta el az ötöst háromfelé gyorsan.
A vendégeknek fejenként adott egy-egy ezrest,
így az ötből két darabot a zsebébe rejtett!

Számoljunk meg alaposan minden jó forintot,
csak azért, hogy a végén majd ne okozzon gondot.
Így került a szoba fejenként kilencezerbe,
hárommal szorozva, pont huszonhétezerbe.

Az inas is zsebre vágott kétezer forintot,
az így akkor összesen huszonkilencezer volt.
Ha így történt, akkor a hiba vajon hol lehet?
Egy ezres, a harmincadik, hova is tűnhetett?

Kedves olvasó! Vedd elő híres logikádat!
Csavaros ész járjon körbe, csettints egy vidámat!
Hogyha tudod, ne áruld el, csak nekem!
Úgy gondolom, nem máshol, mint a Neten!

Sárospatak, 2014. augusztus 5. Egy kis számtan meg egy kis logika.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom