Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Vallomás II

Láthatod, nem félem az életet,
Hisz a múlás az, mi érteket ad
Létnek, tettnek, annak, mi önmagad,
S egy, mi ennél nagyobb, az emlékezet.

Ezért e vers, egy igaz vallomás
Egy életről a sokból,
Benne megannyi alkotás.
S ha érdemes, légy az, ki ért a szóból!

Három éves volt, vagy négy talán,
Már tisztán játszott a zongorán,
S - bár büszkék voltak, a család kérte,
Ne komponáljon az istenért se,
Mert minden dalban a fájdalom
Megtört, keserves szánalom.

Óvodában a dadus... drága dadus...
Ő értette csak, hogy a "fura manus"
Nem gyáva játszani, csupán nincs kedve,
Némán a sarokban, egy képre festve
Tette fel a kérdést - kósza gondolat:
"Minek a csokor, ha a virág rohadt?"

Csúfolták, mert barátja a cigány,
Máskor azért, mert megüt egy leányt,
Még ha okkal is - ugyancsak tilos,
Mint mosollyal nézni, hogy az orra piros
A vértől. Mint felfogni ép ésszel,
Hogy a világ beteg, de gyógyírt képzel,

Hisz gyötri a kór, az eszme az oka,
S az ember? Mint a kígyó méregfoga!
Fertő a szívnek, erénynek árulás,
Hogy ítéld el azt, aki egy picit más,
S tűrj mindent annak, aki gyengébb talán,
Aki vígan nevet a másik baján...
Hát gyűjts, szerezz innen a barátokat!

"Minek a csokor, ha a virág rohadt?"

A vers első részlete itt olvasható: http://www.poet.hu/vers/169838

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom