Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Csigaház

Elhagyott vagyok, mint a csigaház,
melyből kibújt az igazi élet,
lelkem mindent mélázva elodáz,
a nyárdallam lassan semmivé lett...
Mossák lábam égzengés habjai,
kezemhez téved őszi napsugár,
csíkos kagylómban folyton hallani
a végtelen zúgást, mely arra vár,
hogy megértsem, és zsebembe rejtsem
a múlt maradó aprópénzeit,
szorongatom őket csak, hogy el ne ejtsem,
fényképekben őrzöm megfakult részeit.

Elhagyott vagyok, mint hulló szirom,
mely földre perdül - utolsó tánca,
nem tudom, hittel még meddig bírom,
tenyérben az idő apró ránca...
Beköszön hozzám fáradt fénysugár,
nyitott ablakrésen át megfigyel,
tulipánfám árnyéka oly sudár,
s barnuló levelekkel küldi el
üzenetét: nemsoká itt a fagy,
mely elkísér majd minden utamon,
a bárányfelhős égi kép magamra hagy,
egy langy szellőcske már békítő jutalom.

Elhagyott vagyok, mint apró bogár,
mely hideg elől menedéket keres,
de szíve mélyén biztos tudja már:
a hajnalidő dermesztőn deres.
Kis csápját csendben fejére ejti,
s levélkupacban pihegve pihen,
nyár-szerelem jó melegbe rejti,
nem éri rossz már biztos, semmi sem.
Alszik tavaszig, s közben álma él:
Teremtőnk kezén örök béke van,
itt csak gyenge test ő, de tudja, mit mesél
az ősz: az élet él, és sosem céltalan...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom