Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Az ősz sóhaja

Csendes szárnyalással suhant be az új ősz
fáradt életünkbe,
s amit vártam, nem jött el vele.
Nem vágyom már a sápadtan felkelő Napot,
mert szívem sincs boldogsággal csordultig
tele.

Csak hideg van, és fázok, de érzem, én
hibázok, mert önző módon egyre többet akarok
belőled.
Neked nem ugyanazt jelenti az élet, perceid is
másként éled, s tudom, az életed nem vehetem
el tőled.

Ezért ne bántson, ha szomorú e hozzád
szóló szelíd hang.
Szeretlek, csak nem úgy szól a benne csengő
kis harang.

Már tompult lett a hangja, mint az évszázados
templomok megkopott harangja,
ahogy hívja az embert, hogy jöjjön, s újra
higgyen,
hogy küzdjön elfásult lelke a csodákért, mert
semmi sincsen ingyen.

Magamat csalom, ha felkapom fejem minden
szokatlan neszre,
önámítás érezni, hogy velem vagy, s nem vagy
tőlem messze.

Már a dermedt télben bízom, hátha az hoz téged
el nekem,
s majd a rideg sötétben, a fagyban virágzik ki újra
elhervadt életem.
Kisarjad, mint a hó alól a tavaszt sürgető, zöldülő
csírája a magnak,
életre kel az eltemetett emlék, s nem kell többé
hazudnom magamnak.

Most némán csak várok, elmerülve a türelem
csendjében,
és ott találom ezt a haldokló világot nélküled,
de parázsló reményben,
mely újra s újra felszikrázik, mint a szélben éledő
zsarátnok, mely tűzbe borítja az egész világot, tobzódva
a lángvörös fényben.

De ma mégis csendes szárnyalással suhant be az ősz
az életembe,
s amit vártam, nem jött el vele.
És felkelt bágyadtan a sápatag Nap is, s rám köszönt
az új nap reggele.

Alkonyig az idő, mint a végtelen óceán, az éj-bújtatta
sötét partra,
oly komoran telepszik rá minden tétova mozdulatra,
minden szóra, minden réveteg gondolatra.

Szeress, mint az őszi napfény, simogatva, lágyan,
legyél örökös társam az ébredő magányban.
Ne váljunk el, mint hulló falevél a viharos szélben
vergődő ágtól,
de ha pusztulni kell, pusztuljon a fa is, dőljön le
a deres avarba - csak úgy, magától!

Mert én még most is várok, s már azt sem tudom,
mit kívánok, s hogy mi burjánzik itt belül fájón
a mellkasnak mélyén,
mely lassan elsorvaszt, elemészt, s áldozattá válok
a szerelem szentélyén.

Hadd lássam lelked tükrében, hogy mennyit érek,
s én az életemből juttatok neked, amíg lélegzem,
míg mozdulni tudok, s tőled mást sosem kérek:
Bár sújtson le ránk a sorsnak kemény, jeges ökle,
óvjad gyámoltalan szívemet nagyon!
Ha lehet - MINDÖRÖKRE!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom