Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Táncparkett

Én hittem, mert hinni akartam!
De csak táncoltunk az élet színpadán egy kört.
A zenekar halkult, míg a hit kétségbe fulladt
a múlt behegedt sebeit szaggatva, mely
csontokig meggyötört.
A fények kihunytak, s halálraítélt reményeinkért
küzdve markoltunk bele a sötét semmibe,
és te hagytad, és én hagytam,
nem tudva, hogy ok nélkül vagy okkal,
valamit akartál, és én is akartam,
de már csak a megfakult napok nyúlnak
vissza értünk a múltból rozsdás vasmarokkal.
Szép volt a tánc, és szép volt a dallam,
olyan volt minden, mit már régen akartam,
és akartál te is.
De sokszor az élet is, a hangszer is hamis,
amint játszik velünk, s játszik nekünk.
Látod, kedvesem? Ilyen az életünk!
És én hittem, mert hinni akartam!
Félve, majd nevetve, sírva és keresve,
ökölbe szorított kézzel tartva vissza az
elillanó álmot, érezve, talán nem is ez vagyok én,
bár nem veszítek semmit, mert semmi sem enyém.
Szívedben a zenekar egy régi zenét játszott,
és te szavakkal öleltél, úgy jártuk a táncot,
de a dallam mástól ered, másnak szól,
s a szó, hogy szerelem, a sors úgy akarta,
ne az enyém legyen.
Pillangóvá vált hernyóként repülsz ki kezemből,
s bármennyire vágytalak, most menni hagylak,
mert sosem voltál enyém, s már az első ütemtől tudtam,
hogy az élettől egy táncra csak kölcsön kaptalak.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom