Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Reményt elvesztve

Megszülettél, te éltél zaklatott életet.
Lelkedet nyomták régi súlyos bűnjelek,
Mik marták, tépték lényedet.

Lelkedben ott maradt a marás mély nyoma,
Kényszermosolyt karcolva hagyott arcodon
A múltnak őrült ördöge.

Jelenben továbbkínzott, tudta tönkremész.
Bármerre néztél, előtted állt, rád köszönt.
Ő nem enged felejteni.

Hányszor vágytál anyád, apád válaszára?
Hányszor hagyott magára miattuk a remény?
Sokszor, nem csak alkalmakkor.

Ilyenkor hosszú volt mindig az utcasor,
Imbolygó lábadon járkáltál fel-alá
Megfáradva, mint egy vándor.

A fájdalmad nagy volt, torokfojtogató,
Mi őszinte szeretettel gyógyítható.
Érte nyúltál fel az égig.

Vajon kapsz az égiektől vigasztalást?
A fájdalmas múltad tán már történelem,
S nem érzed a fájdalmakat.

Rég szavalják verseid, dalolják dalod,
Hallgasd meg őket, vess le ránk egy pillantást,
Lásd, mily nagy itt a fájdalom.

Ott fent is csillag vagy, erre van alkalom.
Fájdalomtól szenvedünk valamennyien,
S minden könnycsepp kőkemény.

Lelked írt versek mind értékes üzenet.
Költő voltál, vagy, a legtehetségesebb.
Ragyogsz, nem csak estefelé.

Fényed fénylik földön, égen, mindenfele,
Emléked továbbél bennem, mindenkiben,
Verseidben, mindnek vannak sikerei.

Nyugodj békében, legyen neked könnyű a föld!

2018. február 10.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom