Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Már nem mosolyognak

Szinte szárnyalt a lelkem,
ahogy sétáltam ott veled,
öreg gesztenyék árnyában
adtad nekem kicsi kezed.

Mint sok kis karácsonyfa,
májusban virágba estek,
fehéren piros beütéssel,
oly sokszor rajtunk nevettek.

Elmúlt minden, ami szép,
zavaros a víz, keserű a kenyér,
már árnyat sem adnak a fák,
nem hoz új rügyet az ág.

Hol a négy évszak gyönyörű,
semmivel sem pótolható varázsa,
vagy üde, vadvirágos réteknek
tarka, pompás, felejthetetlen látványa.

Ilyenkor mindig előttem van
ráncokkal redőzött, öreg nagyapám,
ki hányszor mondta el nekem,
te is megöregszel, drága unokám.

Utóirat:

Lám, a mondás sokszor ismétlődött,
hát bejött, való igaz tartalma,
unokáimnak mondjam én is,
mit sokszor hangoztatott nagypapa.

De a világ mérföldeket lépett,
nagyon más lett a szokás, meg a forma,
úgy iszunk és eszünk, mint rég,
fülünkbe nem úgy csendül a muzsika.

Ám teremnek még az almafák,
kertekben meggyek, cseresznyék, szilvák,
a korai eper is még olyan zamatos,
de hol az a lány, ki volt üde és harmatos.

Munkásfejszének cseréled a nyelét,
de maga a vas, mi a fát idomra aprítja,
ugyanúgy megmarad, csak élezed,
míg nemzedékeknek marad örök tanúja.

Barcs, 2018. február 1.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom