Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

A lány...

Napsütötte domboldalon sétál egy lány,
Elmesélem történetét, érdekel talán.
Hosszú haját tépi a szél, ajka megremeg,
Sír vagy beszél, nem tudhatod, oly gyermeteg.

Véletlen ajándékként született e földre,
Szürke szeme elárulta, angyal lesz belőle.
Hangja csendes, mint a madár halk lebegése,
Mosolyában látható az élet ébredése.

Benne izzott a lány, a nő, életek szerelme,
Karjai mélyén ott terült a nyugalom szigete.
Lelkében könnyel, nevetéssel dobogott a végtelen,
Ki látta, vágyta őt ezért szüntelen.

Angyalléte bizonyságul csak adni tudott,
Napfénnyel minden szürke felleget átragyogott.
Emlékek mélyéről simogatott lágyan,
Nélküle elvesztél üres hazugságban.

Egyszer úgy adott, hogy más mindent vitt,
Lelkében hamuvá lett a remény s a hit.
Magányában tombolt szívében a kín,
Körülötte reménytelenül kihűlt minden szín.

Haldoklott a nyár, és haldoklott a lány,
Szavai nem tiszták, mind csupa talány.
Nem kérdezte, miért, válaszra nem várt,
Tudta jól, a magyarázat még többet árt.

Szüntelen próbáltak szívébe csillagot festeni,
Bukott angyal képzetét minden új nappal kioltani.
Kongó lelkében visszhangzott a szeretet,
Nem lehelt belé semmi sem csöppnyi életet.

Esténként mégis rebegett egy imát:
"Óvd Őt, csak Őt, Atyám!"
Így lett újból angyallá talán
A napsütötte domboldalon sétáló lány.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom