Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Egyszer csak őszintén

Tengeri horgonyhoz hasonló érzelem,
mi mélybe süllyeszt engem
minden reggelen,
minden reggelen...

Kiszolgáltatott udvari bolonddá tettél engem!
Annak tettél meg
ezzel engem.

Ó, te tükörsima tó!
Táncukat járják rajtad a holdvetületi csillagok,
míg fejemben megjelentek
eme borba áztatott s kétségbeesett gondolatok.

Hideg szellő borzolja elmém,
s én egyre csak rád gondolok.
Egyre csak rád gondolok.

Van valami, amit leírnék,
mi régen tép.
Egyszerre csak kikívánkozik belőlem erősen
egy régi kép.

Van számomra egy, egyetlen-
egy személy,
kinek léte kincs nekem.
Kinek léte a fénylő nap nekem.

Kincses térkép vezet hozzá,
melynek útja ismeretlen,
melynek útja kitartó szenvedés
és édes kéj is egyben.

Ha nem volna, elveszne...
Elveszne minden cél.
Ha nem volna, elvesznék,
én is örökre elvesznék.

Ő talán erről nem tehet,
én állítottam csak magamnak
e sötét vermet,
e láncon tartó örökké való rabságot.

Nekiszenteltem és újra megtenném!
Nekiadnám életem minden egyes percét,
örök létét s vele minden kincsét,
míg él, s után is.

Vágytam és vágyom mindenkori társaságát.
Sötét szemét,
annak mélységét,
s minden velejáróját.

Sokan mondták óvva, intve:
Nem neked való!

Nem is szerelem,
több ez annál...
egy origó.

Biztos pont,
mely a földön tart,
s a tisztaság szárnyaitól foszt önkéntelen is.

Mikor jöttél régen,
mindig dübörgött a föld.
S szívem boldogsága
szememre csalt megannyi könnyt.

Mindenki tudta, hogy te vagy a mindenem.
Egy nyitott titok,
ami boldogságot nyújtott.

Titokzatos szeretett szerető.
Kinek mélybarna szeme
örökké nekem fénylő.

Óvó karod védett saját megalkotómtól is,
szemed csillogott rám a legrosszabb napjaimon is.

Viszonzatlan édes vágyódását
ellenben sem az idő folyása,
sem a lelkem nem hagyta,
nem hagyhatta örökké.

Menni kellett tovább.
Menni kellett tovább.

Lelke szeretése nem fakult,
de más karok ölelnek azóta már.
Az idő egyre csak pereg.
Az idő egyre csak pereg.

Békére sohasem találó szív
mégis törékeny megnyugvását lelte ott.
Megnyugvását lelte meg ott.

Kérdeznéd, már látom,
miért őt és hogyan?
Néma száj s üres szemek,
erre megoldások nincsenek.

Az idő halad,
és én sosem bántam, a viszonzatlan érzelmet
s bizalmamat teljességgel
csak te élvezed!

Elfogadom, amit az idő hoz
nap nap után...
De mégis!

Nem akarok borpíres beszéded
csúfos és lealacsonyító tárgya lenni!

Nem kívánok, soha nem is leszek oly kemény drágakő,
mint a gyémánt, mit nem mos el az eső,
s öntudatodat hosszasan s ostobán hiúvá csiszolgatja.

Nem vagyok, s nem leszek
az elvesztegetett lehetőségek
másodlagos biztosítója.

Az idő folyása keménnyé érleli a lelket,
és határokat szab a zabolátlan
emberi megcsalatásnak.
A zabolátlan emberi megaláztatásnak.

Én voltam viszont, s továbbra is én leszek
az örökké erős, védő angyali szárny,
mi rád vetül borús, nyáresti éjjeleken.

Én voltam,
s továbbra is én leszek,
kinek szeme örökké felcsillan,
ha téged meglát.

Én voltam, s továbbra is én leszek,
kihez mindig őszintén fordulhatsz,
ki mindig gondol rád valahol.
Rád gondol valahol.

Leszek a csillagod, ha akarod!
Leszek az örökké neked csillogó mélybarna szempár!

S most, hogy ezt tudod,
adjon vándortarisznyádba elixírt,
elixírt az élethez.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom