Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Kihunyt csillagok

Nyár végére jár vontatva, lassan, halkan,
Bekukucskál a Nap hálószobám ablakán,
Hogy bebocsássa rám a várva várt napsugárt.
Mintha álomban látnám, szóra nyílna ajkam,
Ott látom arcát, mi szép volt, mint egy angyalé,
Még egyszer látni vélem, midőn ajtómon belép,
Mikor még a két szív egymásnak zenélt,

Szívem sebesen, szaggatottan ver, meg-megakad,
Midőn egy lázas női szívhez illesztenek akkordokat,
Közeledtét már elmúlt, nem keresem,
Mi gyakran volt, érkezését már nem lesem,
Két nagy szemében már nincsen szerelem,
Az egykori bájnak, varázsnak vége,
Hangja már megfakult, nem hat meg zenéje.

Bájai, mi egykor lekötött, bűvöletnek nyoma sincs,
Felébredt szívem csalódás és bánatra,
Mit benne láttam vágy és szépet,
Magasztos lett, és sivár élet,
Messze tűnt e perc, mi üdvén átragyog,
A szív fenekén csak bánatot hagyott,
Hol szerelem volt, kihunytak a csillagok.

Léptei nyomát lestem, az enyém volt minden perce,
Már a gondolat is csak sejtve jár, mereven.
Az arc, mi egykor szép volt, és nemesebb,
Eljött, mint az ősz, a levelek hullása,
Amerre mi jártunk, az út ragyogott,
De porba hulltak a fénylő csillagok,
A sárga avarba túrva utunk elágazott.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom