Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Valahol

Valahol a hatvanas éveknek elején
két kisgyermek élte az életét elszántan, őszintén.
Feltétel nélkül szerettek, olykor veszekedtek,
mégis a Teremtő adta boldogságban éltek.
Játékuk volt erdő-mező, kicsiny patak,
vágtató szél, esőcseppek és szétszórt vasak.

Játszottak, és világgá indultak naphosszat.
Don Quijote örökre bennük maradt, őrizve arcukat.
Vaskalap a fejükön, ruhájukra aggatott vaskacat,
és képzeltek maguk mellé egy szamarat.

Csörtetve jártak a végtelen kukoricásban
csöppet sem félve, erősek voltak ők párban.
A dolgozók gyakran vaddisznóknak vélték őket,
nevetve iszkoltak el, hátrahagyva az ijedt nézőket.

Hogy-hogy soha el nem tévedtek?
Valaki imádkozott érettük.

Ők ketten, mint a vándorló lovagok,
melyikük ki volt? Elmosták már a tegnapok.
Sanco Panza vagy Don Quijote de la Mancha,
Rocinanté is elveszett, nélküle indultak a harcba.

Az élet viharai tépték, sodorták őket,
más és más megpróbáltatásokat adva a keresőknek.
Egyenként vívták tovább szélmalomharcukat,
megtalálták vajon Dulcíneájukat?

Szakadozott a tiszta kötés. Foszlott apránként.
Voltak, mint két idegen, felnőttként.
A lánytestvér így képzelgett időnként:
Ha újra játszhatnánk, egymásra találnánk tüstént...

Fagyos évek. Napjainkban melegség járta át a vidéket.
A természet szépségét, titkát tárta annak, ki arra tévedt.
Megrezzentek a bokrok, s az erdei manók közül, ki jól látott,
a többieket csendre intve ekképpen magyarázott:
Ott jön Sanco Panza és Don Quijote de la Mancha.
No lám, mennyi értékkel játszva térnek haza!
Kicsik és nagyok, mily nagy csoda! Kincsek azok, biza!
Nosza! Rocinanté is előkerült, olyan lett, mint egy paripa!

Így történt, hogy Miguel de Cervantes méltán híres regénye,
nagy hatást gyakorolt két felnőtt gyermek életére.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom