Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Kiáltó csend

Kijöttem a rétre, ahol a város zajától elvétve
A távoli a csendbe menekültem,

Mikor már a teli, poros utcákban levő házakat is otthagytam,
A zöld szín vett erőt rajtam,
És  tovább pedáloztam.

Amint egy kis hídra értem,
Leszálltam a bicikliről, mert zenét eszméltem.

Egy egész zenekar játszotta a szimfóniát.  
Mindenki részt vett benne,
Ezzel szépítve a paródiát,

Még a nádszál is billegette ide-oda magát,
Ahogy a tücskök zenekara, a békák szólója, a madarak éneke rám zendítette dalát,
Kizökkentve ezzel a Petőfi Sándor rapszódiát ,

Mely a szívembe mélyen megülte magát,
Az az egy gondolat, mely bánt engemet...
De ők nem úgy folytatták tovább.

S annyira vicces volt az egész ,
Hogy azt vettem észre, hogy a szívem is boldogan zenél,

És hogy lelkem kész 
Játszani tovább 
Az embereknek ezt a paródiát,

Hogy sose adják fel,
Mert a szabadságért 
Való küzdelemben 
Csak győztesek lehetünk ,
És nem vár ránk halál,
Mert az életben való küzdelmünkben megnyertük a csatát ,

Halál helyett Élet és határaink kiszélesítése vár.
S megjelent a gyík is, süttette magát,
Hisz ő volt a dal írója, a szellő a karmester, jól végezve dolgukat, meghajoltak.
S én, mint közönséget képviselve,
Őket hangosan megtapsoltam.
S nap reflektorfénye, mely a színpadot világította, lassan pirosra váltott.  
Hangulatot adva ezzel a versíráshoz.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom