Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Szó/Fa

Szólanék
Én pár szót most
Az emberekről, a reggelente
Rajtam ugráló gyerekről. A rab,
Füleimbe szivárgó zenéről,
Mi
Lombomról
Regél, a "hol van már" zöldről...

Gyökeremet egyszer földben hagyva keltem,
Mint sérült gerincét, végleg elvesztettem.
Gondoltam, álmodom, s mégis megijedtem,
Segítségül hívtam erre vicces kedvem.
Keresek egy fagytól remegő kis házat,
Hol az embergyermek immár nagyon fázhat,
Tűzzel összenőve fejlődnék én lángnak,
Gyökeremtől fosztva adnék e világnak.
Ilyen gondolatok cikáztak az ágban,
Mit egy pisszentésre az árokban láttam.
Prücsök keze szedte, vette játszótársnak,
Bunker lettem s fegyver, feszítve egy vállnak.
No ez már - véltem én - nem törött hiába,
A maradékomat hagyom meg a lángba`.
Ezután egy napon zörögtem a platón,
"Homo est animal...", így nyugtatott Platón.
Úgy véltem, törzsem már jó irányban suhog,
De kiderült szépen, erről mit sem tudok.
Fölöttem az ember nagyot káromkodott.
Így az egyik szentség, kit szájában hozott,
Idevágyott tüstént, el nem maradozott,
Kiszabadult onnan, s mellém gyarapodott.
Mert a szentek gyorsan mellém sorakoztak,
Mire feleszméltem, rajtam sorvadoztak,
Hogy idézve lettek, szinte megvadultak,
Röpködtek köröttem, mígnem rám lapultak:
"Nem vagy jó semminek!" Véltem: fanyalognak.
"Csersavad oly kevés, nem kell amazoknak!"
Csendben ültem tovább sorsomat figyelve,
Kétlábú járgányát balra elívelte.
Szegénynek gyökérre biztosan nem futott,
Mert kapaszkodni csak egy kormányba tudott,
Faragatlan balta életlen támolyog,
Míg én a gyűrűim éveit gyászolom.
Magára ő engem mégsem haragított,
Mire feleszméltem, belém is hasított,
Mint ama gondolat, hogy még hasznos vagyok,
Tán csak mégis jól jön, ha most megszakadok.
S éveimből druzsba kanyarított nagyot,
Bőrkérgűnek száján újabb sóhaj karcolt.
Nem örült a lelke darabomnak éppen,
"Nem való tetőnek!" - fortyogott a mérge,
Egyet nyújtózkodtam, ne csak nézzen, lásson!
Belőlem egy kaput, kívántam, kreáljon.
Érezzem a napot, halljam a harangot,
Ha a templom népe vasárnap itt battyog.
S mikor a csillagok fénye már eloson,
A hold szégyenlősen takaródzva horkol,
Hazatérő fecske kapjon tőlem otthont,
Akinek én nyílok, legyen tőlem boldog.
Felcsillant a szeme, értett ő a szóból,
Kihozta a pejkót gyorsan istállóból,
Bajusza pödörve, fésűje szaruból,
Asztalosmestert is hívott a faluból.
Keze járt serényen, gerendám vakarta,
Gyalu a kezében úgy járt, mint valaha.
Nemcsak a favágó gyalázatoskodott,
Legénytolla alatt ez is átkozódott.
Mikor rostjaimat darabolta-vágta,
Annak az esélye, hogy kapunak álljak,
Szertement a ködben mesterkeze alatt.
Mi lesz hát belőlem? Csak egy kicsi raklap?
Máris egy Tüzépen cipeltem a téglát,
Épülő ház falán álltam volna létrát,
Hogy az ifjú párnak építsem a házát,
Boldoggá tegyem a fiatal aráját.
De mire Nagy Napnak jövetele vala,
Arája lelépett, sehol híre-hamva.
Legénynek a lelkét megette a bánat,
Szégyenévé érett egész családjának.
Így már nem kellettem, korai a pászta,
Deszkámnak nyakéke. Jó leszek még másnak
Hajlékában polcnak, ha velem jól bánnak,
Lépcsőnek, ajtónak, akár fakanálnak,
Hogyha engem becsben kezelnek s munkálnak,
Földanyát tisztelve nem adnak a kárnak.
Szépen lefestenek kerítésnek talán,
Süttetem magamat napsugár oldalán.
Hirtelen jött meleg másról árulkodott,
Sercegett a friss hús, míg ágam ropogott.
Grillrács alá tettek leányok s legények.
Sok volt a pálinka, minden odaégett.
Reám haragudtak: "minden a fa végett!
Cseréljük ízibe jól gyulladó szénnel!"
Enni adnék én még sok éhes szegénynek,
Életem áldoznám Élet szekerének.
Örömre nem vagyok sehol egy felnőttnek?
Elmegyek oviba! Papírrepülőnek!
Ha az óvodába egy árvíz hatolna,
Költözéshez talán jó leszek doboznak.
Ha a kicsi gyermek olvasni tanulgat?
Leszek én a könyve s mellé a ceruza.
De a folyó messze, költözés feledve,
Acéllá változott sok csónak feneke,
Vízre tett ladikok mai szerkezete.
Darabom itt is szezonját vesztette.
Vártam, ha csinálnak sílécet belőlem,
Rokonom bár látnám gyakori erdőben,
Talán jó leszek még szánkónak nagy hóban,
"Nem szánkó, Xbox kell!" - sírt gyerek a boltban.
Szülei zongorát pakoltak zsivajban,
Helyette robotok jöttek a divatba.
Vágytam, hogy legalább hasznomat ne szegjék,
Törzsemet vigyáztam, hogy örömmel szeljék,
Bíztam, bár` gyökerem állatnak menedék.
Méltósággal váltam el tőle éjben én...

Szólanék én pár szót most az emberekhez,
S reggelente rajtam ugráló gyerekhez:
Köszönöm,
Hogy vagyok örömére
Létnek, riasztó álmomból
Mosolyokba értem. Köszönöm,
Ha éltem hasznotokra lészen, árnyékom
Derűt ad, hogyha hajlék fészkem. Köszönöm, hogy
Éltem, hogy most is lehetek, életem nem a volt,
És nem a lepereg. Köszönöm, hogy engem
Érezve olvastok, hogy a papíromra
Rímeket faragtok. Köszönöm,
Ha vagytok, mert így
Én lehetek, hogyha
Féltőn óvtok,
Boldog a
Földetek!
Amikor
Kivágtok,
Létem kárt nem recseg,
Ajándék levegőt csemetémben leltek.
Érte hát tegyetek! S öröm lesz éltetek.
Lesz, amin ugráljon holnap is sok gyerek.

"Olyan lesz az öregségünk, ahogyan élünk.
Lehet, hogy úgy végezzük, mint egy kihalt város,
De az is lehet, hogy olyanok leszünk,
Mint egy hatalmas fa - amely jelentőségteljes
Marad még akkor is, ha már nem tud megállni a lábán."
P. C.

2019. március idusa, "Csak, aki ismeri a fákat, az képes védelmezni őket. " Peter Wohlleben

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom