Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Égi világ kapujában

Égi világ kapujának kulcsa van kezemben,
Világsiker-e vagy talán annál is több lehet?
Ahhoz, hogy több legyen e földi sikernél,
Örömnek kell megjelenni fent az Égieknél.

Hisz a siker csak akkor tud igazi lenni,
Ha angyalok arcára mosolyt tudunk hozni,
S ha ily szép munkát véghez tudunk vinni,
Angyalok serege fog felénk elindulni.

S nagyobb boldogság már nem is érhet minket,
Hisz Égi világ kapujának kulcsa van kezünkben,
Oly kulcs ez, melyet ember még e Földön nem fogott,
Hála s köszönet, ki e kulcsért oly sokat dolgozott.

Földi embert még ily segítség sosem érte,
Hogy lelkének tükrét tarthassa kezében,
Felismerve benne egy olyan világot,
Mely karjaiba zárja az örök valóságot.

Válságban van itt már a Földön a lélek,
A gonosznak malmai zajosan őrölnek,
S e nagy zajban, zavarban könnyű eltévedni,
De ha a kulcs kezemben, ki fog majd vezetni.

Égi világ kapujánál kulccsal a kezemben
Megtaláltam mindazt, mindazt, mit régóta keresek,
Szavam nem értették, ha az igazat mondtam,
Kacagtak s nevettek jó nagyokat rajtam.

S amikor oly nehéz volt, hogy már alig bírtam,
Megjelent egy angyal, s mutatta az utam,
Menj, mondta, s keresd meg Egeknek kapuját,
Nála lesz a kulcs, mire oly régóta vársz már.

Hallani fogod majd az Igazaknak hangját,
S érezni fogod majd a Jó Isten áldását.
S minden úgy is történt, ahogy az angyal mondta,
Megtaláltam a Mestert, s a Kulcsot is őnála.

Kis közösség számára írtam, sajnálom, ha nem érthető mindenki számára.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom