Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Vérből hajnal

Megborult elmém homályos fátylán süt át a holdvilág,
Bűneid, mint tompa kés, hatolnak bordáimon át.
Én adtam a pengét, mely sebet tépett rám,
Én adtam a fegyvert, mely lesújtott?... Talán.
Reszkető kezekkel álltál ott felettem.
Szerelmes szemekkel álltam célkeresztben.

Mondd, mi kedves, ha eldobod tán holnap?
Mondd, mi ez, miért tűzben égsz, s pokolban?
Hunyjon ki a parázs, mely emészti életem.
Pusztuljon a varázs, mit eddig érezhettem.
Halálod tán bennem örök sikolyt hallat,
Minden tetted innen nem fájhat már holnap.

Életem derengő ködén át süt le most a hajnal,
Véres tagokkal szőtt leplem nem küzdhet meg bajjal.
Ledobom hát rongyaim, s tépek új életet,
Vérgőzös sóhajból serkenő véreret.
Kiszikkadt dögkút marad csak utánad,
Új élet ver gyökeret, s az özönvíz árad.

Nem tudom, e sors mit rejthet magában,
De tudom, hogy létem nem halhat magvában.
Feltámadt elmém teremt új fényeket,
Megtisztult utamon vezet új éveket.
Kiszáradt földből támadok fel újra,
S nem lesz, ki énem álnokul felgyújtsa.

Azt mondom hát, lélek, nyugodj észrevétlen,
Várd a feltámadást haldokló testemben.
Erőm híján mégis erővel felejtek,
Megálmodott létért ezer könnyet ejtek.
S elmém peremén lógatom lábaim.
Megcsillan a fény: lesznek még álmaim.

2019. augusztus 3.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom