Hibajelentés küldése

Bolyongó

Az út elfogy lábad alól,
néha úgy érzed, nincs tovább,
mindenki egyenest halad,
és te vagy a legostobább.

Koromsötétben botorkálsz
egyedül, némán és vakon,
minden bukkanó látomás,
hogy eléd gáncsokat rakjon.

Elhagytak régen társaid,
és elhagyott minden remény,
kormos a lámpabura is,
fényét fojtja sűrű repkény.

Cipőd talpa ólomsúlyos,
röghöz kötött a gondolat,
lángra többé már nem gyúlok,
erőm óceánba fulladt.

Lassú lélegzetem is fáj,
könny mossa lelkem láncait,
kopár, élet nélküli táj
mélyíti arcom ráncait.

Égre hiába emelem
rettegőn a két szép szemem,
elvakítják villámlások
bársony színű tekintetem.

Sorsomnak megadom magam,
kezem lassan felemelem,
utószor hallod hangomat,
nem segít már a fegyelem.