Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Fáj

Fáj, nem is tudhatod mennyire.
A tehetetlenség a lelkemet marja,
tenném, de nem jutok semmire.
A fájdalom a reményt elűzi.
Várok, kérdezek, mindig félek.
Nézem üres szemmel, hogy telik az idő.
Tudom, ezzel semmire se megyek.
Látom, mennyire szenved ő.
Kik ott belül, magukban élnek,
jobb kinti sorsot nem remélhetnek.
Szűk világ jutott számukra,
nincs kinti valóság, csoda.
Fáj, hogy nem mutathatom meg a világot,
erdőket, hegyeket, tengereket.
Nem hozhatok le csillagot,
neki ezzel örömet nem adhatok.
Fáj, hogy ölelésem nélkül él,
nem tudok mit innen adni én.
Pedig odaadnék bármit,
csak legyen neki valódi ajándék.
A kín fodrozza, borzolja lelkem,
merevnek, hidegnek kell lennem,
mert ha összeroppanok,
ki szereti majd helyettem?
Eleven tekintete szemembe mered,
úgy érzem, ő látja lelkemet.
Nem bírom már, annyira szenved.
Nem tudom, erőt miből merítsek?
Bámulom a tökéletes testét,
értelemmel teli tekintetét.
De a hangja nem ad reményt
Bízzak még?! Nem látom a fényt.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom