Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Színaranyba öltözött

Ó, ez különös, mily nagy a csend,
pedig köröttem somfordál az ősz.
Ó, ez különös, fakó a Nap,
titok lopódzik, és már jő a bősz.

Igen, jő - mégsem - fut, sőt lohol,
vicsorgatja fogait, megveszett.
Összébb húzom a kardigánom:
hol a nyár? - már tovatűnt, elveszett.

Ámulva nézek magam köré -
Nézd! - színaranyba öltözött a táj.
Egy eltévedt sugár a fák közt
cirógatja arcom s itt, ni, szívtájt.

Zizzen, zörren a rozsdás avar,
hopp, karon ragadja az őszi szél.
Most megpörgeti, megforgatja,
bokrok mögül lesik az őzikék.

Heverek az avarban széttárt
karokkal, lehunyt szemmel s álmodok,
s a békésen szuszogó földhöz
kedvesen, szótlanul fohászkodok.

Mélabús nóta szól fölöttem -
kedves fecskék - talán ti voltatok?
Tudom, most mennetek kell, úgy fáj,
de tavasszal várnak majd tárt karok.

Ó, ez különös, mily nagy a csend,
immár beköszöntött ez a szép ősz.
Pacsirta még egyet csilingel,
dagad a puttony, megpihen a csősz.

Susog a szél, pereg a levél,
a langymeleg Nap reám mosolyog.
Álomport hint a fáradt földre -
pszt, hadd pihenjen! - még hazaosonok.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom