Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Eltévedt légió

Mint ez idáig minden áldatlan hajnalon,
ködből szőtt szemtelenség ül e tájakon.
Lassan aztán - hogy példája rég nem akadt -
kivedlik belőle vitéz-figura had.
Alakjuk szépen hús-vér testet ölt,
hangjuk is van, harsány dalokat költ:
Horatius lantja ékesen szól,
zengő éneke velük száll.
S közben röppennek a vezényszavak,
míg erős kezek tábort bontanak.
Nemsokára újfent folytatják útjukat,
felkelő Nap fénye kíséri minden mozdulatukat:
fényárban úsznak lemezes vértjeik s kardjaik,
meg-megzörrennek scutumjaik,
rajtuk légiós motívum feszül -
s megannyi tekintet mind messzi távolba merül...

Az anyafarkas gyermekei,
jövőnek hírnökei -
tagadni kár,
belátni fáj:
elvesztek térben,
s elvesztek időben,
elvesztek a korban,
elvesztek céljaikban...

Előttük az út mindenütt nagy gonddal kövezett,
hisz` mind a magasztos Rómába vezet,
ám a diadalmas sasnak óvó szárnyai alatt
az idő is hogy, hogy nem, de elszaladt:
másfelől fújnak már a szelek,
nem tombolnak, harci éneket nem süvítenek,
mi egykor mindent felkavart -
Pelso sötét vizét, ősi pannon avart.
Elfeledett, régi isteneik megnémultak,
új istenek őket feledték, tőlük elfordultak,
hátuk mögött összesúgnak-búgnak,
harangok már nem mindenkiért zúgnak
nemzeti érzelmek féltett berkein,
s oly dicső humánumot zengő terein -
de a légió fáradságot nem ismer,
meghátrálni nem tud vagy nem mer:
(mesélték regéit a minap éjszaka,
olvasták, mily messze volt Ithaka)
légiónk csak megy, menetel tova,
mígnem aztán cselekvésnek tétova
hajnala nem virrad e búskomor
céltalansággal övezett tájak felett,
hol trónján székel lelki nyomor...
eljön majd, mikor ennek vége lett...

Az anyafarkas gyermekei,
jövőnek hírnökei -
tagadni kár,
belátni fáj:
elvesztek térben
s elvesztek időben,
elvesztek a korban,
elvesztek céljaikban...

Mert a változást, ha eljött az ideje,
legyen bármily nagy is ereje,
emberfia bizony meg nem állítja,
kevés az, mi időnek próbáját kiállja,
s mert nem vész el nyomtalan
- legyünk bár mégoly bizonytalan -
régi ideánk, emléke fakult már,
szelleme mégis vissza-visszajár...
Hagynunk kell, hogy változásnak szele
pezsdítse fel szívünk, hadd élhessen az elme,
mi újat hoz, bizonytalanba vetett félelmünk szülője,
ám változásból kél csak fejlődés, mely létünk jövője -
változás volt alfánk, mit óhajt omegánk?
S ha netán pokolra s nem Édenbe jutnánk?
Mint parányi porszemek, hullunk sors kezére,
légy hát, homokvihar, oly elsöprő, ébredésünk vezére!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom