Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Dédmamám pillantása

Nem suhantak még a gyerekkori nyarak,
de már akkor is élénk volt a képzetem.
Már lassan egy emberöltőnyi pillanat
emléke, s nem fakul bennem azóta sem.

Akkor mélyen hallgatott bennem az élet,
s kézen fogva vitt át hozzá a nagymamám.
Friss virágok illata kísérte léptem,
nyolcévesen látogattam meg dédanyám.

Ott állt, s az öreg tornácról betipegett,
fáradt teste lassan mozdult be a házba.
Kendőjét igazgatta, s rajta volt nyeszlett,
évszázados sorsú, fekete ruhája.

Ott bent lerogyott a kemence padkára,
s szelíd arca végigmérte a sóhaját.
Én, a kisfiú, csak bámultam reája,
akkor még nem érthettem néma, bús szavát.

Hallgatta leányának ízes beszédét,
miközben bágyatag orcája rám vetült.
E jámbor pillantás őrzi bennem lényét:
88 esztendős volt, s nagyon kimerült.

Ráncosan révedt rám a kor, rezignáltan,
s még ma is hevít e tágra nyílt pillanat.
Ez volt az első s az utolsó, hogy láttam,
de pillantása örökre velem maradt.

Azóta a ház s egy korszak omlott össze.
És csak most döbbent bennem a felismerés:
olyan sok mindent kérdezgetnék most tőle,
de már nem lehet, így marad az emlékezés.

London, 2019. április 6., A dédnagymamám, Fekete Teréz (1888-1977) emlékére

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom