Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Tavaszhívogató

Ködbe burkolódzik néha a reggel,
mikor sötéttel kelsz, sötéttel fekszel.
Nem cirógatja arcod olykor a Nap,
betakar karjával a zúzmarás fagy.

Hova tűnt a madárdal, mi messze szállt,
elfeledte gondod, hétköznap baját.
Virágok bódító illatát érzem,
bárányfelhőt akarok megint az égen.

Akarok még sok mindent, mit elfeledtem,
mi nincs már, miben kár volt tán hinnem.
Rohanó élet visz magával, sodor,
szívesen lennék kőből faragott szobor.

Rácsodálkozni néhai, halk csendre,
csillagokkal világító, szép estre.
Nyugodt szív zenéje nemcsak dallam,
megnyugvás az örökös zűrzavarban.

Megpiheni gigászi hegyek csúcsán,
verejték áztatta izgalmas túrán.
Az élettel megbirkózva együtt élni,
rájönni, semmitől se kell félni.

És újból szép lesz e kerek világ,
ha tündököl a Nap és zümmög a bogár.
Pompában feslik a szivárvány színe,
fűszálon egyensúlyozó hangya, íme.

E szürke lét fanyar, most sajna, nekem
nincs benne szín, miben gyönyörködik szemem.
Sárban araszol, lép előre lábam,
dagonya terhét cipelik haza százan.

Hova tűnt az a sok titokzatos vágy,
gyümölcshúsban lubickoló kukacágy.
Álom, álom, szundító téli álom,
mondd, kérlek, sokat kell még tavaszig várnom?!

Kiskunlacháza, 2019. december 14.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom