Hibajelentés küldése

Én és a perceim

Elmos lassan mindent az idő,
Partok, emlékek kopnak,
Más lett az utca pora,
Más lett a tér, s kopott a kő.

A jelen is halványan mosolyog,
Mert ő nem lehet más perce,
Csak enyém, nekem született,
Látom rajta az összes ráncom.

Együtt gyűrjük le a holnap lépéseit,
Jöhet eső, tél, hó és nyár,
Az út végén lévő pad megvár,
Ott már nem lesz több kétség.

Az éj kék, csillagot ölt majd ránk,
Ezüst hold fénye lesz majd hajunk,
Minden ráncunk ott fenn kisimul,
S minden régi, szép újra ránk talál.