Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Egy XX. Századi Sors

Mindig csodáltam őt, oly erős volt hite,
elmormolt egy imát, s "édesebb lett" könnye".

Dörgött a sok fegyver kinn az orosz fagyban,
nem akart ő menni, vitték egy vagonban.
A szűztiszta havat egyre áztatta vér,
tatám imát mormolt bízva, hogy hazatér.

Angyal ült a vállán, tán egy piciny lepke,
hazatért a fagyból, ima segítette?
Nagyanyám ölelte, de a halál könnye,
rettegő dermedés, rájuk ült örökre.

Eltelt egy kis idő, nem volt sok nyugalom,
jöttek az okosok, hogy nagy itt a vagyon.
Tatám sírva nézte, hogy viszik a lovát,
mint veszik el földjét, s elmormolt egy imát...

Mit tehetett vón mást, elállt vasutasnak,
egy nap krumplit hozott felebarátinak.
Alig osztotta szét, verték a kapuját:
"feketézés nagy bűn!" elmormolt egy imát...

Könyörtelen a múlt, nem enged feledni,
mindig jönnek "zsenik" újraértelmezni.
Megunta az öreg, becsukta kapuját,
lelke börtönébe zárta saját magát.

Jöttek az unokák s pár nyugalmas éve,
okított mindenre, rég meghasadt szíve.
Hitre nem tanított, nem is mert ő talán,
ám néha hallottam: imát mormolt ajkán.

Mindig csodáltam őt, oly erős volt hite,
elmormolt egy imát, s "édesebb lett könnye".

Imádott Nagyapámnak, aki megjárta a Don-kanyart.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom