Hibajelentés küldése

Könnyeim falán át...

Könnyeim falán át
a fájó múltba bámulok,
perzselő kín éget,
hacsak rád gondolok.
Szeretlek - lelkembe forr
a fel-feltörő emlékezet,
ölelésed és csókjaid,
simogató két kezed.
Földre hullt az egész,
mikor végleg hátat fordítottál,
és bár sajog tőle mindenem,
te mégis szívemben maradtál.
Megfagytál odabent,
s ott maradsz már végig,
nem szűnhet e kín,
míg lelkem ki nem tépi.
De mit számít ez neked?
Nem tudod mit tettél velem,
nem tudod, hogy kerget pusztulásba
a szívedben kihűlt szerelem.
Földre hullok én is,
mint hervadt, elszáradt falevél,
s mint ormótlan bakancs,
úgy tapos hiányod szerteszét.
Darabokra hullva,
tudom, szánalmas vagyok,
amint könnyezve utánad
lassan mindent feladok.
S e haláltusa közepette
békében kívánom gyilkosomnak:
soha, egy percre sem,
ne légy részese kínomnak!