Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Bíbor perceim éneke

Áttörhetsz-e néhány vázlatos érzésen, midőn
elveszíti színét valamely álmos ének?
Lezörögnek a motívumok... és erejét veszi egy megkésett
vágyódás. Megdicsőülni kíván bennem néhány
negédes gondolat, elvesznek vagy torzóban szunnyadnak
a nyírfák keblén.
S érzékennyé válik, fiává fogadja a hívogató
éter. Kitártabb
a perc zongoramenüettje.
Talán csak az édesgető halál?
Elfáradva szakad le egy-két álmos könny,
közben a menüett lépte eldobja átforrósodott
méltóságát. Zavarodottan követik egymást
szavak nélkül az utolsó táncütemek.
Felskiccelten hullanak le a megmaradt
ünnepélyesség lágy, körkörös díszei... a szívben
és a nyírfa lombján. Most gyertyalángot komponál
az izgága halálelőttiség, még egyszer eltáncolni
a fátyolos boldogságot. Az elmenekült boldogságot.
Hiába... szívem valahogy még őrzi a sokat-remélt
öröm szavait. Azok is elhullottak: a nyírfából,
a benső áramlásból vagy csak az elhamarkodott, bársonyhajú
és patakzó mosolyú vágyból. Furcsán ölelkezik a napfény,
örökké hagyott és messzire érző kedvesem.
Még belekap érzéseimbe, csókkal halmozza el szirmait,
s talán még én is érzem vörös meg kőris-barna melegségüket...
Ott lobog a kicifrázott koronák valamennyi
öröme, melyeket elszórt a vakítóan babonás
tűz. Apró cseppjeiben omlik le az ágakról
a szívekbe; teremteni akar... körkörösen,
ördögvillanásokkal akarja megteremteni a lágyságból
rám törő távol elnagyoltságát. Cirádásan és hullámzón
hullik le walzerek és kék karikák emlékező
tegnapok tópartjára. Odavetem az álmos, zúgó fejű
gondolatot, felvázoltan hagyom a föveny homokján.
Nem tisztábbak az órák elvágyódó vízszeménél.
Valamely ösztön a bíborodó palazzok kezéhez terel,
ahhoz a milliónyi
befejezetlenhez... egy messzi part trónjáról
el-elbukó fuvola szavain érkezik meg az éjszaka
ígérete. Kendőjébe takarja az akarat tompuló
ecsetjét... elszáradnak belőle a színek...
a teremtés görbe, csúcsíves vonulatai. Talán meghalni
akar a szívverés zöldes üteme, megáll, aztán kitárulkozik.

Így parancsol véget a ledér napszállat;
büszkén lovagol át a nyírfáktól és az élet
diadalkoszorújától bolondos gondolaton...
Mintha csak színpadiasan betakarná a fáradt
muzsikától elbűvölt teremtést. Nyári éjek
csókos dívája... könnyű kezeiből áradnak szét
a vágyott taktusok: lepréselt percek, álmosan
elhagyott lugaskoronák, bársonyszövésű, hullámzó
pianissimo... és a széttört, bíbor titok.
Az ünnepélyességet táncba hívogatja egy-két csalfa
hullám kísérőzenéje... belőlük is elhal
a lila klarinét és oboaszólam.
Hát betakarod és karjaidba öleled
a legördülő gyász-fekete kortinát! Törötten,
sejtelmesen őrzi magában a bíborló negéd`
virágait s azt, ahogyan tovakattannak az óra
karmesterében. Virágos, láncszerű táncmuzsikában
olvasztja magába az illat fehérét
s az óra szakaszos ütemét...
közben pedig látod, mégiscsak látod, hogy
töredékes a szíved, töredékes a körkörös levegő,
és töredékes vagy te,
a kipirosodott perc ajka, kőris-barna költészete,
lágy és habos hullámfal a lassuló érverésben.

Végül is... így, vázlatosan és mindig újraköltve
és újraszínezve támasztod fel a megbékélő
éjszakát. Diadalmasan dédelget a csönd, s közben
otthagyom sokat csókolt romjait...
egyetlen szónak...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom