Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Az élet értelméről

Ha az élet véges, mit ér az egész,
Ha csak pár napig vagy száz évig élsz.
Ha úgy ér véget, hogy sehova se érsz,
Gondold át jól, hogy minek is élsz.

Ha nem vár menny, és nem vár a pokol,
Ha nem vár semmi sehol, semmikor.
Ha büntetés nincs, és jutalom se vár,
Csak por vagy te, és por leszel csupán.

Ha ennyi lenne, sajnálnám nagyon,
Ha abban hinnék, amit láthatok.
Ha nem tudnám, hogy lesz majd folytatás,
Ha nem hinnék Istent és semmit se mást.

Akkor valóban mindegy, mit teszek,
Akkor mindegy már, gyűlölök, szeretek.
Lehetek gyilkos vagy szent is akár,
Teljesen mindegy, mikor, hol, mi vár.

És az örök elmúlástól retteghetek,
Vár majd a sír és egy málló fakereszt.
Vár majd a föld, vár a rothadás,
Vár majd a sötétség, az örök pusztulás.

Még jó, hogy az igazság nem egészen ez,
Jó, hogy az életnek értelme nem ez.
De hogy mi is az, és hol leled célodat,
Oda magadnak kell megtalálnod utad.

S ha eljön majd a végső utazás,
Elkezdődik egy másik álmodás.
Ahol a kérdésekre lesz majd felelet,
S megtalálod újra elveszett életed.

Amit nem hinnél, ott egységbe forr,
Mi itt ólomsúly volt, ott akár a toll.
S teljesen mindegy, mi volt azelőtt,
Egy szabad szellem áll már a teremtő előtt...

2014. január 15.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom