Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Négy

Majdan egyszer szemet szúr nekem,
Miképp éltem én az életem.
Talán ha változtattam volna,
Nem esne darabokra az Isteni szikra.

S az érzést mi bennem lakozik.
Akár egy lény ki évek óta várakozik.
Kimondhatatlanul gátolja elmém,
Tétovázik, keresném ha meglelném.

De nem lelem e független érzést.
Mi csak akkor nyilvánul meg ha a magány ad kérdést.
Egyedül vagyok hajlékomban,
Senki sem érti meg miképp gondoltam.

S talán a múlt bűnbocsánata.
Vagy talán az elmúlás kárhozata?
Választ adni csak egy ember képes,
Ha az ő szemébe nézek, nincs olyan gondolat, ami téves.

Magányba menekülnék én ezzel a teherrel,
Jobb is, hogy nem adom tudtára, mert elvész...
Elvész egy gondolat s egy sor.
Gyilkosságra született e kor.

S a legrosszabb benne az úgymond,
Kiműteni se lehet, hisz ez ott terjed, lelki úton.
Megbarátkozok a gondolattal vagy kimondom?
Két nagy szakadék közül kell választanom...

Vagy csak fáradtság, esetleg bánat,
Mi most irányítja agyamat.
Kezembe égeti a rímek áriáját,
S marad a salak, mi nem megy át.

Ha a legegyszerűbb, és magam útját választanám,
Lehet felkeltem kedvesembe a bizonytalanság álmát.
S ezt nem akarom...
Úgyhogy magamban tartom...

Majd elmúlást hozz rá az idő,
Mint a tél, ami az elmúlással egyenlő.
Leveszi nyári köntösét a természet,
Aluszik a hideg beálltával, s kéri a csendet...

S én is csak csendbe filozofálok már,
S csak is csendbe szeretlek, remélem tudod már.
Csendbe... Megmutatom boldogabbik énem,
Boldoggá teszlek, amíg bírja szívem.

Rájönni arra... hogy az idő gyógyszer...
Gyógyszer mi begyógyít mindent egyszer
Sőt mi több, feledést is hozhat
Csak tudjunk feledni a titkos múltat.

Mély boldogsággal töltene el engem,
Ha tudnám már azt, hogy mitől van kételyem.
Feláldoznám érte, mint két kezem...
Csak tudnám... Miért súlyt ez reám.

Másfelől a súly túloldalán,
Kivirágzó rétek, mély patakok alján.
Tudom azt, hogy teljesen más,
Mintha lelkem kettészakadna annyira különös, s más.

Akkor boldog vagyok, bizakodó, s optimista,
Nincs aggályaim, mi felszínre tör s menekül magányba.
Érzem a boldogság ízét minden percben,
Kitisztítják egy részemet, tudom, s hiszem!

S én tudom azt, mit más sose fog megérteni,
Az érzést mi bennem van, a múltnak köszönheti.
A múlt csalódásai... A múlt csalódásai...
S libabőrös lettem, rájöttem mit is kell tenni.

A jövő a lényege az egésznek,
Hiszen ebből építhetek jövőt magamnak s neked.
Felépítem kis várunkat, mi sérthetetlen,
Nem töri meg sose, semmi sem.

Tudok bízva bízni benned kedvesem.
Hiszen enélkül nem ér meg az egész egy percet sem...
Hiszen nem vakon vagyok a világban.
Látom azt hogy szeretsz, s vársz rám a kis házban.

Oh, Istenem, hogy lehettem ilyen válaszolj hát,
Nem értettem az élet memoárját...
De mostan bocsánatért esedezek titokban.
Bocsánat a bizonytalanságomért... csókollak gondolatban...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom