Hibajelentés küldése

Nem kérdem

A zöld erdőben, ott nem én szerettelek,
ázott testem szerette benned az életet,
az életet, az erőt, rettenetes csodád,
a szót, a drága szép szót: ifjúság, ifjúság.

A ritmus, ami vitte tested, áttüzesített,
a kedvet, mely benned, bennem nevetett,
a színt, arcod színét, ajkad pirosságát,
mert az én ajkam vértelen s testem sovány.

Fiatal, hamvas arcod borostás mosolyán
fény szórta be a földet lábad erős nyomán,
veled együtt derült fel bennem a szerencsém,
beteljesedett, közel éreztem magam hozzád.

Azóta is az ifjúság itt kering, s nem kérdi,
hogy lett volna szebb, s én sem kérdezem,
és hogy ezután hogy lesz, azt se kérdem,
a szívem elvérezne a sok "miért" keserűen.