Hibajelentés küldése

Felettünk...

Felettünk a bánatnak felhője
Lebeg, szótlanul roskad magába.
Őt már megcsapta a kín szellője.
Mi még csak most indulunk csatába,

De én már tudom, hogy mi lesz a végén.
Félholtan itt maradunk lélek nélkül
A kihalt világ ingatag szélén,
Ahol a magány egyre csak mélyül.

Felettünk a bánat füstje lebeg,
Szótlanul magába roskad a fény.
Minden emlékünk egyszerre lepereg.
Amikor elmúlt, én akkor ölelném

Magamhoz az életet, amit eddig
Nem éltem, azt, mit nem tartottam becsben.
Ám most, hogy a sírkövemet festik,
Végre már látom a képet egyben,

De most már késő, elillant az élet,
És én itt vagyok magamban egyedül.
Felettünk a világ szüntelen béget.
Az ég beborul, szüntelen feketül.

Felettünk a mindenség nagy szeme,
Alattunk a világ gyarlósága.
Hitvány lelünk még a mennyért küzdene,
De eszünket a bánat valósága

Irányítja bele a bukásba.
Nincs mit tenni, itt az unalmas vég.
Beletörődhetünk a pusztulásba,
Hisz legbelül úgyis erre vártunk rég.

Felettünk repül tovább az élet.
A mi időnk lejárt, át kell adni
Az új vendégeknek a kopott széket.
Nincs más dolgunk, csak sírunkhoz baktatni.