Hibajelentés küldése

Úton magamhoz

Járom az erdőt, mint kereső vándor,
S lépteim neszét elnyeli a pátosz.
A pátosz, mely bennem életre kel nyomban,
Mihelyst ösvényem képét szemembe vontam.

Derű ömlik, árad szívemben szét,
Mint avaron a hajnali napfény,
Fények villódznak a fák lombjain,
Mint énbennem az öröm foszlányai.

Lépkedek, csendben, puhán, figyelve
A rejtélyt, mely megértőn körbevesz,
Lépkedek, és már nem is itt vagyok,
Egy új világba, magamba fordulok.

Hallgatom a beszédes csend hangjait,
S álomlábon járó suttogásait.
Érzem nagyon, hogy én már nem én vagyok,
Már nem egy idegen, egy különálló vándor.

Eggyé váltam én a természettel,
Átlényegült, féltett kis békémmel.
Otthon vagyok. Megérkeztem oda,
Hol ez érzés fogad, s nem libben már tova.

Lábam a tegnap nyomában lépked,
Ugyanazt az ösvényt róvom éppen,
Oda tartok, hol békémet megőrzöm én
Kis farönköm hívogató ölelésén.