Hibajelentés küldése

Tetemre hívás és megváltás

Ó, szerencsétlen s balga ember vagyok, hisz gyengévé lettem hitemben,
ím, bukott emberfia, ki maga is szakított az édeni kertben.
Mint a zabolátlan tengerár, úgy török rá pusztítón az életre;
egy torz bestia, "mi a mélységből jő fel, és megy a veszedelemre".

Sivatagba taszíttattam, s szomjazom az örök nedűre szüntelen,
hol jussom vala "sírás és fogak csikorgatása" vádlón lelkemben.
Délibáb vagyok, félelmeim sziluettjének tovatűnő árnya,
egymagam önnön sötétségemben, mi olyan, akár egy vesztő tárna.

Lelkemet fojtó módon tekeredik reám a láthatatlan métely,
s látám őt, "ama régi kígyó" az, s elfog rögvest a halálos kétely.
Álnokul szorítja a kisdedi kelyhet, mint a gonosz szó a szívet,
s lángnyelvei vádolnak izzón, s perzselik mohón keserűségemet.

S keservesen sírok s jajgatok fennen, mert megláttam gyarló tettemet,
s kiáltok erőmnek végiből: Oh, Atyám, "miért hagyál el engemet?"
Majd ismét magam vagyok egy kalitkában, mi börtöne rabságomnak,
s galamb száll le elibém, s érzem: vége hát őrlő pokoljárásomnak!

S egy kulcs van őnála, ki hordozza megváltásomnak zálogát, s így szól:
- Néked adom, mert "az igazság szabaddá tesz", s felment rabigád alól.
Oly nagy a boldogságom, hisz mi volt, nincs többé, s mi van, az lesz eztán is,
s érdem nélküli vagyok, de az Igazságban kegyelmet nyertem mégis.