Hibajelentés küldése

Vengels az álmaimon

A föld napról napra vénebb,
A múltunk csontjainkat festette bíborszínre.
Ahol a fájdalom végzete kísért,
Ott az ősi ösztön bosszúja kísért.

A telihold árnyékot vet a settenkedőkre,
Az árnyékkísértetek visszatérnek fenyegetőzve.
A földanya imáját hallgatják a hívők,
Szabadul a lélek a pokol kénköves tüzétől.

A föld dübörgőn zengi az ősi szellemek átkait,
A rémálmok vad káoszán széttépi házaink.
A bomlott elmék vérre éhesek,
És a faji elméletek kiéleződnek.

A sötét eszme felragyog a hold fényén,
Fehér csuklyások gyűlnek az őserdő szélén.
A nép békéjét Istenünk őrzi,
A tiszta fény az égbolton a földre vetítődik.