Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Szenvedő lélek

Az én lelkem hasonlít a kietlen tájra.
Ugyanúgy szenved az élet minden egyes dallamára.
Gyászol lelkem...

Lelkemen tőrt döftél keresztül, nem is akármilyent
Egy morajló cseppkövet, éleset, még fájdalmasabb legyen a heg.
Titokzatos percek következnek, büszke tekinteted torz,
Érzem, hogy szemed is folyt, mindentől megfoszt,
Emlékek üstökösként becsapódnak agyamba...

A fű kizöldül, a nap aranycsilláma felbukkan égtengeren,
Cseng a madárének, befesti az erdővidéket.
Rendületlen, hős szikla, a szirti sasnak otthont ad.
Árvalányhajt táncoltat a szél, szárnyal képzeletem még.
De álmom lassan véget ér, elragadt a mindenség pillanata.

De itt vagyok, véremben fulladok halkan, hangtalan.
Néma tekintetem Rád emelném, súgnék egy ölelést...
Lépteid dalolnám, szavaid rajzolnám... sóhajod megfojtanám!
Látomásomból felriadtan hajladozok, alakom elfogy,
A perc megszűnik, szürke tűz elalszik.

Legbensőbb mesém papírra karcolom, kezedbe adom,
Rád bízom egészét, kérlek szépen ne törd szét.
Csengése végzetemnek habos, simul felém a selymes múlt.
Fellapozom hát utoljára emlékem morzsáit,
Megtagadom elviselhetetlen fájdalmaim kínjait.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom