Hibajelentés küldése

Levél a távolból

Otthonom a magány vára,
Itt a percnek rabja lettem,
Megbomlott roncs ház falára,
Vésett szívek vére cseppent.

Szemem, szobám rozsdás zárján,
Ajtón a pánt meg sem rezzen,
Látom lelkem olvadt szárnyát,
Nap tüzétől sír a vesztes.

Menni látszom valahová!
Kék árnyékom vadul szeret,
S izzik a tűz galagonyán,
A bíbor-köd, a szűz szerelem.

Hallgatom a szajkó szavát,
Megdördülő felhő-zenét.
Erdők hangját, mezők zaját,
Cimbalomnak pengő neszét.

Nagykabátom fémdrótot nyújt,
Visz az utam hazafelé,
Bohém csermely örömöt zúg
Gyönyörű-szép lábam elé.

Dalolj, Lélek! Hidd el, várnak!
Van még tán, ki ölébe rejt?
Ne hagyjatok itt a sárban!
Ki rám talál, egyszer elveszt!