Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Szívmelengető

Erős törzzsel nyúlt az égig
levelek ezreit ontva évekig.
Kis levél serkent rajta,
szép, fényes tavaszi napon,
ezernyi társával ékeskedett
az ágakon.
De ő azt hitte, fontosabb,
minden levél közül
a legszorgosabb.
Úgy gondolta, ő, ki
mindennél szebben rebben,
Alig várta, hogy a fa
reá tekintsen.

De ő csak állt dölyfösen,
a napot leste.
Nem érdekelte más, csak ki
fényével nagyobbá tehette.
A levél hónapokat várt.
Végül elmúlt a tavasz, a nyár.
A fájdalom, s irigység,
mit a nap iránt érzett,
megsárgította az egészet.
Egy nap lefújta a szél az ágról,
szíve ekkor már hideg
márvány volt.

Búsan várt a hótakaró alatt,
S végül tavasszal belőle
új élet fakadt.
Egy kis piros rózsa
látott napvilágot,
boldog volt,
mindig ilyen szépségre vágyott.
A fa elfordította tekintetét
a napról,
de szemében nem csodálat volt.
Félelem.
Tudta, minden rózsa fontos,
mi a kertben megterem.

Idővel levágták lombját,
ágait.
Tudta, nem érheti el többé
vágyait.
A pici virág szépen nőtt.
A nap felé hajolva
valamire rájött.
A fa egyedül maradt,
nem csillog levelein
már harmat.
Megszánta hát.
Leveleit ráfuttatva betakarta
csupasz derekát.

Azóta együtt nyúlnak fel az égig,
mindörökre egymást óvják, védik.
Ekkor már értette az öreg törzs:
CSAK A SZERETET, MI MINDENT LEGYŐZ!

2012. május 31.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom