Versek az álmokról
Az álmomban megláttalak,
De nem akarok felkelni,
Kérdezd meg az álmomat,
Miben kell még fejlődni.
Gránit teher húzza éj évődő éltét,
faág, mint kóró, köröm karcol ablakot,
s árny szenvtelen sziluettje járja széltét.
Ki vagy, ki bensőmbe izzva bök billogot?
Tán valós lény, vagy valóm öltött alakot?!
Felhőatlasz
Álmatlan vibrálás kiűzött a szélbe
puha ágyból, rideg éjszaka fagyos leheletébe.
Álmodtam egy keserűt,
Megittam a kávém,
De elhűlt.
Tükörbe néztem,
De eltűnt
Tükörképem.
Kopott kis szobám menedéke
hajszoló napjaim pihenése,
hol nyugszik a szív, és halkul az elme,
test csitul,
fény kigyúl.
Révedek a csendbe.
A pillanat az a csoda, amit nem lehet leírni papírra soha,
mert érezni lehet csak, de másnak hűen átadni soha.
A pillanatban benne van a fény, az illat és a szívem dobbanása,
képtelenség ezt átadni másnak, mert lelkemben van a folytatása.
A pillanat váltotta ki azt az örömöt, ami életemben lett a legszebb gyönyör,
de őrzök pillanatot, amely sötét, nyomasztó árnyékképként a sírig gyötör.
Galamb szeli át az eget,
patakparton zöld gyík szalad,
az erdővel benőtt hegyen
őzbak legel a fák alatt.
Szép lányok, szép álmok,
Szép, kerek arcok,
Lenyugvó nap fényében,
Kisváros, alszol.
A lélek keresi helyét,
fénye még csak pislákoló
szövétnek, lefogja szemét
a tél, arcán álmodozó
Ajkával illetett az éjjel,
Majd egy punk lány csókolt széjjel...
Pattan szikra. Csend a tájon,
alszik minden, csillag sincsen
messzi-messzi láthatáron...