Versek az álmokról
Haldokló, sápatag csillagként,
Mondd el, mi esélyem lehet?
Egy halódó világ peremén
Magamba zárlak benneteket.
Ha Rád gondolok, szép Kedvesem,
Melegség járja át szívemet.
Mert itt vagy bennem minden percben,
Én nem feledlek el sohasem.
Álmot láttam, bűvös álmot,
tündér állt egy szép tisztáson,
reá vetült a hold fénye,
furulya volt a kezében.
A Szőkeségnek
Kisétálok a dombtetőre estefelé,
Ott várlak téged csendben, szépen,
Ott, hol anno először megláttam
Angyali alakod a holdfényben.
Csak fekszem a sötétben a puha paplan alatt,
S fejemben cikázik mindenféle gondolat.
Ilyenkor eltűnődök az élet nagy dolgain.
Próbálom megoldani kicsinyke gondjaim.
Jött. Arca kényelmesen
úszott
a vidám
fák örömteli kacajában.
Szeretnék egyszer angyal lenni,
Magas hegyek fölött repülni.
Csak szállni boldogan, könnyedén,
Mert csábít egyre a messzeség.
Öreg tölgyek sötét árnyában,
lomboknak védő takarásában
napfény talált utat magának
és egy csodás, erdei Nimfának.
Csak nagyon kevesen ismerték Atilla valós énjét,
s a kemény burok alatt rejtőző szívét.
Ezért egy hun teljesen másképp látta királyát,
annak minden tettét és apró mozdulatát.
Kicsi vagyok, de nagy testben.
Álmomban ágyamban fekszem,
nevetgélek, kvaterkázom,
- takarjál be, apa, fázom.
Álmodj szépet, álmodj jót,
Álmodj igazat, kedves szót.
Minden ember életében
van egy vágy, mely visszatérhet,
beleéli önnön magát,
énekesnőként láthatnák,
dala szólna csillagokig,
hangzana a magas égig,
csendülne a magyar zene...
Egymagam az úr a világ tetején,
hol a gomolygó felhő - felhővel összeér,
elém terül, mint álom, a kék végtelen,
a gondokat itt most már nem érzékelem.