Versek az álmokról
Eltelt a tél, és Adél
semmitől sem fél.
Jöhet a húsvét
és a nyuszi, kis
alamuszi.
Ha megpihensz a zöld mezőn,
És felnézel az égre,
Az égbolt kusza felhőkön
Visz képzelt, új vizekre.
Álomszép
képeket szőttél
magad köré,
álmodni mertél
egy mindent
örökké, szép
vágyakkal teli
világot magadnak...
Csend van.
Belélegzem a csendet
És az illatát.
Érzem, ahogy lágyan átölel.
Egyszer szeretnék fa lenni, nagy és lombos,
ágaimon a megfáradt madár dalolhasson.
Szálljon éneke messzire, így társakat hívjon,
érezzem azt, hogy van helyem itt a világon.
Átlátszó műanyag köpenyben vonszolom sorsom,
szórva fényt, mit magamban oltok el.
Szinesztézia-variánsok egy elképzelt szerelemre
...
A kulcslyukon átkúszó langymeleg fénysugár a szívembe szökkenni kíván.
Az éjszaka még pányváival kapaszkodik
a hajnal ködös testébe, a közelgő vonat
hangja betölti a pályaudvar üreges terét,
és kerekei az álmok idejét vágják el.
A repülő hangos zajt csapva leszáll,
Hasított az égen, de most lassan megáll.
Észbe kapok és kilépek nagy ajtaján,
Rögtön megcsapja a szél a piros orcám.
Egy random dal
idegen hangja
szerelmed nyelvén
simul
szívemhez
a Spotifyról,
mint mellkasomhoz
Tunézia...
A nevetésednek ne legyen vége,
Akkor is lássam, ha felnézek az égre.
Fától az erdőig a te hangodat halljam,
Miattad lesz a fülemben egy kis dallam.
Barnaságról te szemed jut eszembe,
Egész nap azt nézném helyemben.
Hamar alszom el, majd későn ébredek fel.
Lassú lélegzésem ráerősít bánatomra.
A fejem fáj, némán bambulom magamat.
Nem látok jót, nem érzem magam jónak.
Eleinte csendes a rettegés, halk
de egy idő után hangosabb lesz,
és már nem vehetjük semmibe.
Aludj csak, Kedvesem, őrizem az álmaid,
Vigyázva s csendben lélegzem,
Hogy meg ne zavarjam lelked suttogásait,
Hogy halljam a szíved dobbanását,
S álomba merüljek én is, ha hallom hangját.