Versek az álmokról
Tél van, szél fújja a havat,
szétveri fagyos arcomat;
de én megyek tovább
dacolva a jeges széllel.
Néha csak úgy megfagy a világ.
Kiegyenesedik a csend
s vele minden gondolatom.
Hömpölygő felhők között!
Kitárt szárnyain vitorlázott
A tavasz, vidáman köszöntött,
Helló, itt vagyok!
Visszaköszöntem
Miért kell szeretni?
Fekszünk, mint két idegen közös háló-
ágyban...
Egyikünk mindig nagy szerelmi
vágyban.
Nézz a lábad elé!
Egyedül vagy
Sötét erdőben,
S kezed szétfagy
A hóesőben.
Langyos szél lengedez s port seper az utcán,
Fátyolfelhők közt Nap fénylik sárgán.
Kóbor kutya bolyong gazdátlan a járdán,
Fenyő ágai közt cinke dalol árván.
Az ablakom előtt állva
Néztem le a sötét utcára.
Emlékszem, egy alak állt ott,
De csak egy pillanatra látszott.
Ujjaim görcsben, érinteném,
oly zavaros, mindent szétszórt
a fény, pokol tüze ég.
Szobám ablakában
könyököl az alkony,
vöröslő felhőin
pihennek az álmok.
Szívem hangja, ha kérdez,
A válasz a te hangod legyen nékem,
A te lelked súgja lelkemnek a választ,
Te vagy minden kincse ennek a világnak,
Te vagy a színes álomtakaró,
Veled lenni minden percben,
- Ó, ez nagyon csudijó!
Asztalomon sok szép emlék
Körülöttem tegnapom
Régi nótám dúdolják
Míg álmaimat faggatom.
Álmaimban egyszer
Megláttam őt,
Nem tudtam, kicsoda,
Csak figyeltem őt:
Látom rajta, boldog,
Pozitív és vidám.
csupa ragyogó szép élmények
hívnak fel újra engem
édes valóság