Versek az álmokról
Semmi sem mozdul, rezdül,
lélekhúrja sem pendül,
csend honol és nyugalom,
festői, szép fogalom.
Elképzeltem egy mezőt
S a mezőre vörös rózsák ezreit
S a rózsákra tűhegyes tövist.
volt csend, hang, zaj
és hit, remény
és egy őrült álomkép
A boldogságra nemcsak várni kell
Mert magától soha nem jön el
Érte szenvedni tűrni mindent feladni
Angyallá válva pokolra jutni kell!
Mikor megláttam szívemben arcodat,
Összezavarodott bennem a gondolat,
Mit vártam, mit akartam rögvest:
Bírni akartalak téged, a kedvest.
Az éjjel lesben állt
egy tündérszemű álom,
esengve rá vártam,
hogy pilláimra szálljon.
Szállni készül a sárga levél,
Még rezzen egyet a nyár-emléken.
Messzire néz, át a dombon túlra,
Hiszi, szellő szárnyán oly messze ér.
Éjjelente vágyón nézem
Odafenn a Holdat,
S lehunyt szemmel elképzelem,
Hogy Angyalok felkarolnak.
Egy kicsit belehalunk
Pillanatokba
De továbbrohanunk
A hétköznapokba
Egy kicsit zuhanunk
Egy kicsit repülünk
De minden pillanattal
Erősebbek leszünk...
Öledbe, ha bújok... lesütöm szemem,
mint holdezüst selymén nyújtózó csillagok,
mézédes illatok, képek úsznak velem -
az éj méla csendje Tejúton andalog...
Szeretnék festeni csodás képeket,
mikor ezüstköd fedi a réteket,
láttatni hajnali bíborragyogást,
ahogy fákon dolgozik a fakopáncs.
Zajra ébredek én éjszaka közepén
Nyitott ablakom utat enged könnyedén
Nyári éjnek titkos csillagos égboltja...
Más anyukát rendelt az ég.
A szívberek, apró gyerek.
Más emberek, más szokások.
Édenkertben akkor járok...
Egyképpen egy nyugodt éj volt,
Nem mocorgott élő, se holt,
Gondolataim közt jártam
Jövőm elé nézve bátran...