Versek az álmokról
Vannak olyan vágyak, amik nem érhetők el,
de az álmunkban mégis ott van, lebeg,
vágyak nélkül élni nem szabad, nem kell,
hisz az ember míg él, vágyakhoz esedez.
Érzelem
Rád teríteném
a végtelen idő
örökzöld palástját
amitől színt lop
a tavaszi lomb
hogy az ember
megcsodálja
a fák levélbontását...
Mennem kell, hív a tarka rét,
sok-sok pipacs virít.
Várja az én édesem,
hogy vigyek fel neki.
Aznap a Nap sugarait dűnéken pihentette,
Tarka kagylók és fürge rákok sütkéreztek benne.
Az azúrkék tenger sósan morajlott,
Tükörsima felszíne sokakra csábítóan hatott.
Egy gyermek naplójából
Meglebben lassan a gyertya lángja,
majd megszűnik pislákoló fénye.
Sötét ereszkedik a szobára...
A küszöbön gubbaszt és egyre csak vár,
nem kér semmit, pedig éhes és szomjas,
esténként hömpölyög, lepi őt a sár,
szemében bút csak a hideg szél olvas.
Valós álom
Bárcsak minden egyes drága percet
egy kis palackba rejthetnénk.
Szerető ölelést, mosolyt, jókedvet
mind-mind megőrizhetnénk.
Úgy érzem, felszabadítana.
Rajtam lenne minden szép
szempár, ahogy néznének fel rám,
oda, ahol végre otthon érezném
magam.
Hallgatnák és néznék a játékomat
a családommal, a színésztársaimmal.
Te már mélyen alszol, remélem, békésen,
lassan már én is lefekvéshez félkészen.
Koncentrációm egy szál se,
De én próbálok megfelelni, lásd be.
Az eszem mindig máshol jár,
Még hajnalok hajnalán is, amikor aludni kell már.
Épp megfordultam - (elzsibbadt karomba kapaszkodva)
ágyam még társra vágyott -
lenn az ablak előtti kertben
az őszirózsa épp virágzott...
Hernyó vagyok,
lepke leszek, előbb-utóbb
szárnyra kelek, virágról...
szívem a városé
a szememet becsukom
csendben lágyan elalszom
Egy kósza gondolat csupán,
Halvány szavak egy szélben szálló cédulán.