Versek az álmokról
Álomország kapuja előtt téblábolok.
Hol lecsendesedik, megpihen a lélek,
Ahol a valóság rég kilökött magából,
de álomországban sem vagyok még.
Domb hátán gurul az álom,
majd gördül a völgybe le.
Az éjben megtalálom:
tán nem hazug mese.
Voltam én biz, nem is régen,
álmomban egy szép mesében,
ezer apró csoda lépett,
festett nekem tarka képet.
Estére a kertben tucatnyi pálma nőtt,
tenger hullámzott a kapu előtt,
egy nagy hajó lebegett a kéklő vízen,
álmom küldte értem, hogy elvigyen,
máskor felszállok, és máris indul tovább,
de tegnap csak bámultam tétován,
mert mire jó egy álom, ami véget ér,
elvarázsol, s elrabolja az éj.
Tündérek és manók földje ez,
Hol kristályvíz felett zöld lebeg.
Várom, mikor ugrik karomra
Egy apró kis kópé manócska.
Egy este magányos lelkem égi útra kélt,
És egy távoli világ partján pihenőre tért.
Kezét az Aranyszínű-tenger vízébe mártotta, hogy arcáról a Kék-ég porát lemossa.
Ajándékvers
Tudod, mit szeretnék
Egy meleg, nyári éjen?
Öledbe feküdni
Egy illatos réten
Járvány előtt sem volt más, csak a karantén,
Éltem életemet négy fal közé zárva,
És amikor már meguntam magamat én,
Várt a képzelet, az Álmok óceánja.
Ha keringőt játszik a tavasz,
mit játszik akkor nekünk a nyár?!
Aranyos minden, ámde ravasz,
hiszen nem tudjuk, reánk mi vár.
Építettem egy házat,
de nappal láthatatlan,
bár minden éjjel itt vagy,
másnap nem talállak.
Álmomban messzi földeken jártam,
Minden aggodalmam egy kulccsal elzártam.
Én egyedül. Meg a világ.
Csak nekem nyílott az összes virág.
Négy fal szülte ábrándok
közt csak tengek-lengek.
Földhöz tapadtan.
Nem is jártam ott!
A szobád csak álmodott,
s a hajnal szórt fűszert körénk,
a csönd csak velünk bolondozott.
Hajnali mámor - kísérleti versfoszlányok
Torkom száraz és hideg szél árját nyeli.
Ezüst hegyek higanyfolyói tükröződnek
szemeimben. Nyelvem, mint fullánk, tapad
szájpadlásomra, majd akár egy kés
fogaim húságyát kínozza.