Anyasággal kapcsolatos versek
Tudod, valamikor régen,
hányszor ringattalak Téged...
Gyöngyözik a húslevesünk,
édesanyám szürcsölgeti -
meghitt percek - elcsevegünk -
szalvétáját gyűrögeti...
Te csúf, idei év, elvetted anyámat!
Örömben sem oszlik fejemről a bánat!
Miért érzem, hogy olyan vagyok,
Mint egy falevél - melyet visz, sodor a szél?
Mint egy fa, melynek nincsen gyökere,
Mely ágaival kapaszkodna,
De csak sodródik, s az élet néha megtapossa.
Mikor nem érzem lényem szükségét,
Rád nézek, és minden megkapja az értelmét.
Szerelmes leszek újra és újra,
A pillangók repdesnek a gyomromban.
Gyere, Anya, játsszunk még,
Hisz még nem vagyok fáradt.
Miért megyünk haza, ha
Még oly sok gyerek játszhat?
Az édesanya minden gondolata a gyermeke.
Kinek lánya a hercegnője, fia a hercege.
Felnőttem már oly sok éve,
- gondoltam én, a kis naiv!
De valóban felnőtt vagyok,
míg szól egy hang és hazahív?
Apró termete, összetörték az évek,
meghajlott háta tanú a szenvedésnek...
Törékeny kis teste, a szeme árkos,
arca, mint a fáknak kérge,
években ráncos...
Fontos mérföldkő, mi elérkezett,
Fontos évek, melyek immár elteltek.
Hetvenhárom hosszú év múlt el azóta,
Hogy nálunk Péter-Pálkor megérett a búza,
Aratáshoz készült az egész családom,
Meleg június volt épp azon a nyáron.
Ő az, ki ha bajban vagy, megfogja a kezed,
Ha sötét lesz, szó nélkül előre megy, felderít s vezet,
Sosem hagy magadra, mindig nyomodban jár,
Akármerre elbarangolsz, mindig tárt karokkal vár.
Igen, Ő az, ki borúra örök derűt hozott
Egy nyárias napon, mikor megszülettél
Igen, Ő az, kiért szeretetem sosem kopott.
Szívem örök birtoklója csak Te lettél.
Anyám elment, nem ért senki.
Nem tudok ellene mit tenni.
Az emlékét nem lehet betölteni,
Csak még egy whiskyt kitölteni.
Takaró alá bújok a csend elől,
hallom, ahogy a falhoz koccan,
dúdolnék pár hangot,
de megakadnak a torkomban.