Anyasággal kapcsolatos versek
Képtelenség elmondani egy versben a bánatom,
azért megpróbálom nektek most leírni a lényegét,
akkor lett a társam a magány és a fájdalom,
mikor elengedni kényszerültem Édesanyám két kezét.
Egykor talán barlang volt az otthonod
sok-sok millió évvel ezelőtt.
Anya, már nem marad senki, ha te is itt hagysz,
Ha itt hagysz, és nem foghatom többet a kezed,
Már nem marad senki, mondd, miért kell sírjak?
Hogy köszönjem meg a sok közös percet veled?
Sohasem hittem volna el, amit most érzek,
Háborgó, viharos tengerben élek.
A szél a lelkemben többé nem csendesül,
Valami eltört itt, legbelül.
Oly boldog voltam én
Álmomban az éj közepén,
Mint hűs szellő, jött felém
És megjelent nekem édesanyám.
Nézem a kezed, ceruzád
Kecses ujjaid közt
Lebeg, s fantáziád
Lényei életre kelnek.
Ha minden úgy múlna el,
Hogy többé sose fájna.
S a szép emlék nem róna terhet
Ez ingatag vállra.
Nagyon jó fej az anyukám, mikor munkába menet
az éppen van nálam egy képeimet büszkeséggel
mutogatja boldogtalannak látszó idegeneknek.
Anyám mindig a hajnal
ébredte előtt gondolt a mosásra
kiosont a fürdőbe
ahol az este otthagyta
a lányok levetett és összehajtogatott
(nem is értem miért így hagyta)
székre rendezett ruháit
majd a hokedlire tette a teknőt...
Édesanyám házához nincsen kedvem menni,
beköltözött a bánat, nem vár már ott senki.
Eljöttem, jó anyám, hallom, nagyon beteg.
Látom, két kezével még nagyon is szeret.
Ölel engem, ha kell, bármennyire beteg.
Imát is mond értem, bármennyire gyenge.
Édesanyám derék asszony,
Oly, mint egy ifjú menyasszony.
Sürög-forog, és kiváló szakács,
Áldja meg a Krisztus, aki volt ács.
Szent édesanyám! Ne sirasson engem,
Hogy egyke gyümölcsként költő lettem!
Higgye: hívásom ellen én tettem,
Mégis: magamért törvény volt engednem.
Régi udvar, régi ház,
Édesanyám mindig várt.
Jó, hogy volt hova menni,
otthon gyereknek lenni.
Köszönöm neked
Köszönöm neked Az életet
s azt, hogy mindig itt vagy velem.