Apák napi versek
Anyák napja reggelén
Az ágyból ki nem kelnék én.
De szólongatnak hangosan,
- Kelni, kelni, gyorsan, gyorsan.
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Miért kéne elmesélnem, ki és miért hiányzik?
Mi után, vagy ki után a szívem miért vérzik.
Mondjam el, már régen szótlanok a csillagok?
Hogy miért fájnak a régen múlt gondolatok.
Teszem a dolgomat, de megállok egy percre,
Mindig hagyok időt egy megszülető versre.
Szia, apa!
Tudom, nem tudtál sokáig kísérni az utamon,
De szeretnék pár dolgot megköszönni, gyere, mutatom!
Látod itt a helyet szívemben?
Egyszer te töltötted be azt,
Régen itt volt a kezed a kezemben,
Még érzem, ahogy megfogsz és a nyakadba raksz.
Apák gyermekük szemében
erős várfal egész életükben.
Hitük ereje messze fénylik,
bölcsességük felér az égig.
Apa, miért mentél el,
neked már nehéz volt az élet,
összeszedtél sok betegséget,
mi tönkretett téged.
(P)apa, de jó, hogy vagy nekünk,
hisz oly sokaknak nincsen!
Úgy szeretem ezt hallani:
te vagy az én kincsem.
Apa, Apa, Apa!
Hangzik este - reggel.
Hogy lehet, hogy a gyerekszáj
nyugalmat sosem lel?
Apák napja délutánján
magam ülök az asztalnál,
így az étel keserű,
az életem nem derűs.
Gyermekkorom biztonsága, átölel az emlék,
Nincsen már kihez hazamenjek, bárhogy is szeretnék.
Hiányán a szavak sírnak,
A régi idők kézen fognak.
Öcsémmel
nem tudtuk
mi az apai
szeretet,
özvegy anyánk
nevelt fel
bennünket.
A múlt elmúlt, a szó már nem felel,
Hiányod már nem zaklat annyira fel.
A fájdalom íze lassan megkopik,
De szívemben a szeretet nem múlik.
Lassan úszó bárányfelhőn
üzenetem neked küldöm,
hiányodért szívem vérzik,
de a tettedet megérti.
Lelkemben nem szelíd árny borítja a te utad,
Bizony, már régen kiapadt a szeretetkutad...
Lelkemben nem szelíd árny borítja a te utad.