Ballagási versek
A legelső nap szívünk még izgalommal volt tele,
Anyánk, apánk kezét erősen fogtuk, ne vesszünk el.
Ismeretlen volt még minden, és annyira idegen,
Az első csengetésre összerezzentünk hirtelen.
Elballagtunk
Hirtelen jött, pedig vártuk.
Hosszabb volt az út a célnál.
Azt, hogy itt van, nem gondoltuk,
Pedig ott álltunk a végén.
Vége lenne, ennyi, elmúlt?
Az, mi ilyen hosszúra nyúlt,
Lépni valamerre mindig nehéz,
Álmodozás és sok-sok tervezés,
Eleinte várjuk a végét mindennek,
De a térd már reszket, ha új közeleg.
Elballagtál és már nem érzed a terhet,
Melyet az elmúlt évek bizony rád tettek.
Megy az idő. Közelednek azok a percek.
A búcsú ideje, a ballagási versek,
A régi végek az új kezdeteknek.
Mi csak egy vidám osztály voltunk
Bátor fiatalok. Fiatalok, kik már felnőttek,
a hat legény s huszonhárom leány komédiájában
a megannyi között benne voltam én is.
Itt más, mint odahaza. A szűkös padok,
a zöld tábla, csak úgy porzott a kréta,
a filc most pihen, ez még a krétakor.
Itt hagyunk ma, pöttyös labda, legó, baba, autó,
tarisznyánkba Óvó néni tett be egy kis útravalót,
játszótér homokját visszük haza magunkkal,
négy boldog év emlékét sok kis barátunkkal.
Elbúcsúzunk iskolánktól, e darab ma véget ért,
Elhullajtunk pár könnycseppet az itt töltött évekért.
Tizennyolc kismadár ma elhagyja a fészket,
Nyomukba egy sereg diák figyelemmel lépked.
Verset írtunk egy jeles napra
összejöttünk kis csapatba
s rímeket tettünk a szavakba
Ballagni készülsz, ejtünk pár könnyet,
követjük az új forgatókönyvet.
Kibontott szárnyad repülésre kész,
tárt kapu várja, mikor, merre lépsz.
Éveken át Te voltál
biztos menedékem,
van Rólad a szívemben
sok kedves emlékem.
Mint a gólya, ki elhagyja fészkét,
Szárnyat bont s indul új hazába
E kis csapat merész vágyak útján,
Repesve lép a nagyvilágba.
Csak most jövök rá a legvégén
én magam is teljesen.
Mint porszemet, mit szélvihar fú,
úgy néz rám a végtelen.
Ballag már az agg diák.
Nem gyerek már, gondolja ő,
"Az érettségi! Az most a fő!
Elébe semmi más nem tehető!"
Így akarta a "Teremtő"...
Ballag már az agg diák.
Mikor megszülettél, karomba fogtalak,
életem kincse, mindig az maradsz.
Ám végtelen az idő, a kereke meg nem áll,
most már előttem egy fiatal férfi áll.