Versek a barátságról
Tóth Ádám Pál születésnapjára
Köszöntöm a kortárs horgászok doyenjét,
Aki gyakran fecsérli drága idejét
A Holt Tisza partján, abban reménykedve,
Hogy a nagy fogástól tán megjő a kedve!
Fagyos a tekinteted, megölsz vele,
Gyerekesnek látsz, de már nem érdekel.
Engem hibáztatsz, mert így könnyebb neked,
Elhagysz engem, de már nem bántasz meg.
Neked is van ilyen?
Ahol te vagy,
Ott vagyok én is.
Ha várok rád,
Te is énrám vársz
Ősszel csendesen esik az eső,
és szépen pereg a könnycseppem:
az elköltözés egy ottmaradt szerelemtől,
egy férfitól, ki barátságban is ő volt az egyetlen.
Rég volt... úgy negyvenöt éve tán,
még egész fiatal lány voltam,
mint két piros alma fenn a fán,
vele együtt úgy álmodoztam.
Kényelmesen üldögélek a hintaszékben
párnapos, friss illatú könyved a kezemben.
Meghatva falom a csodás emlékeidet,
Lelkemben érzem leírt szenvedéseidet.
A sors megajándékoz vele,
Egyszer csak belép az életünkbe.
Támaszt nyújt a lelkünknek,
Melyet soha el nem felednek.
Azt mondod, ez nem így van.
Te másként gondolod.
Talán hathetes voltál, amikor a vásárban
Először megszagoltál és hozzám bújtál,
Te akkor már rögvest hozzám tartoztál,
Egy ennivaló, vinnyogó kisördög voltál.
Sorsom útjára léptél,
tőlem semmit sem kértél,
lelkedből nekem adtál,
ezért viszonzást kaptál.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Egy esztendőben egyszer szárnyra kelnek
Erdélyből, mint a hazaszálló, ősi darvak,
Szent Jakab apostol ünnepére jönnek,
s néptáncainkkal köszöntik a testvér falvat.
Egy nap elindulsz, elindított az élet,
Különcség zászlaja alatt vezet téged.
Ezer életeken átmész, mint egy erdőn,
Sose gondolkoztál benned lévő erőn.