Versek a barátságról
Csend borult a szobára.
Gondolatok homálya,
Mely ezer és ezer, mégis egyet sem hallani.
Ez csak egy rossz nap.
Emlékeket hívogat.
Ez csak egy rossz hely.
Nem kell, hogy elszelelj.
Ne törődj semmivel!
Magaddal, senkivel.
Fordulj el tőlem hát, jó barát,
ha nem látod bennem az imát,
ha nem érzed óvó sóhajom,
ha nem hallod hangom, mondatom,
ha nem ismered meg lelkemet,
ha nem várod meg a tetteket,
ha nem akarsz velem váltani,
hisz az életnek vannak álmai...
Van úgy, hogy a lélek kifordul magából...
"Elég egy pillantás, és észre sem veszed"!
Van úgy, hogy a szó csak kicsúszik a szádból,
és elég a hit, hogy tudd, minden rendben lesz.
Nem tudnám leírni, milyen nehéz nélküled
Ha eszembe jut, hogy nem láthatlak, elfog a rémület
Utoljára én mondtam, hogy ég veled
Nélküled mégsem tudom, a jövőm hogy képzelem
Van köztünk egy kötelék. Minek neve barátság, amiben az idő vasfoga soha kárt nem tehet.
Árvaház óta ismert barátom halálára
Nagyon szerettem. Csodálatosnak láttam.
Mint egy szikla. Nagy voltál, hatalmas.
Arcod tele ránccal. Mint szobron vájatok.
Halott barátok! Nem még! Még várjatok!
Szerelem nyolc kitalált szóval
Menekültem de mindhiába
Folyton egy furcsa arcot láttam most
Bevallom mindig erre vágytam
Ne nézz rám, félek,
szólnék, de nem merek,
azt látom, kigúnyolsz,
láthatatlan akarok lenni!
Haj, a Duna ugyanolyan
a Fekete-erdőben,
ahogyan magyar földben,
s ahogyan - hajjaj - ahogyan
Ha egyszer végleg eltemetnéd
Közös álmaink rád jutó felét,
Kérlek,
Időben értesíts,
Hogy megáshassam majd a sírt.
Szikrákat szór a parázs, megannyi apró fény
táncol, kergetőzik, megpihen az éj.
Mint csillagok az égen, utat mutatva
ontják fényüket halk zenét suttogva.
Valahol, a messzi távolban
él egy lány egy városban.
Hétköznapi módon éli napjait,
minden este élhesse álmait.
Kedves lány, és nagyon bátor,
küldj rá, ó, Isten, erőt az Univerzumból.
Bár évek óta nem jártál itthon,
mégis minden nap vártalak titkon.
De nem szóltam, hisz messze sodort az élet,
tudom, minket örökre összekötnek az évek.
Mint illanó füst, az idő elpárolog,
s nem marad más, mint egy gyertya csonkig égve,
de voltak s vannak és lesznek még páholyok,
az élet kis pillanatainak fénye.