Versek a barátságról
A kór egyszer csak kicsit harapott,
nem durván, csak éppen kóstolgatott,
az orvos időben észhez kapott,
megelőzzük a bajt, gondolt nagyot.
Megépült a város, s beköltöztek a nagyok.
Ősapáink s ősanyánk, mert ők magyarok!
Kicsinek és nagynak lett ez a hazája,
Mert ők bárkit szeretettel látnak.
Mint akit az ősz sem
érint
levélhullás elkerült
tavasz tüze lángol
benne
a tél elől menekül
sarkvidéki ezüstös dér
háta mögött elterül...
Megláttalak, Szitakőtő!
Azóta szívem vérzik érted.
Szívem vérzik, lelkem fáj.
Szitakötő! Mit csináltál?
Az utad mindig göröngyös, ha nem kísér senki,
Zegzugos létedben ő csak spanod akar lenni.
Az örök játszótér
Hazaszaladtunk valamiért
Egy lakodalomból - este.
Átöltözni, vagy mit tudom én,
Mindőnk a cuccát kereste.
Eltelt egy év, telik az élet.
Telt-e az életed az elmúlt évben?
Telt-e, lett-e gazdagabb?
Született-e sok szép gondolat?
S a gondolatból lett-e tett?
A tettet megtöltötte-e a szeretet?
Megjött a nyár, forró napsugár,
öreg rocker motorra száll,
verdája repül, mint madár,
várja egy remek társaság.
Üres lett a vászon, már pihen az ecset.
Mitől lett torzóvá színek kavalkádja?
Még szürkébe fordultak az élénk színek.
Nem hunyorít többé - ilyennek látta.
Verseiteket olvasva olyan jó
Látni és érezni,
A rohanó életben tud a lelkünk
Gazdag lenni.
Mindig tiszta látomás kísér minden álmon át,
e találkozás rég túlnőtt azon, hogy puszta fellángolás
lehetett voln`, mégis úgy viseled titkaid fátyolát,
mintha kétségbe vonnád a lélekvándorlást.
Mindig számíthatsz rám,
A lelked megvigasztalom,
Ha szomorú vagy, bújj hozzám,
Csak mondd el, mi a bajod.
Én mindig itt leszek.
Odakint fekete kabátját felöltötte az éj.
Dörög az ég, és vele jött a zápor.
Nálad járnak gondolataim...
Vajon Nélküled
hogy telnek majd napjaim?
Jó szóval ki szól hozzám?