Versek a barátságról
Írom én, nemcsak rajzolom,
ám mosoly ül az arcomon,
mikor látom a képeket,
amint a gépi, vigyorgó,
sárgán, színesen virító,
szavak nélküli kis jelek
írásomnál megjelennek.
Színes lámpák derült villogása elvakít.
Hangos zene harsogása már-már ellazít.
Zajos ifjúságom emléke orkánként elragad,
sok barátság, szerelem párnája felszakad.
Egy hűvös őszi napon
Két jó barát játszott egy hajón.
Vajon kiben bízhatom,
Kire lehetne hallgatnom?
Kiszáradt kórókon csüng az elmém,
S az apályok elmosnak, befednek,
Töredékes egész magányba lépvén
Bohém sors, hol mások leperegnek.
Jó nagyapám Kanadában
dolgozott még fénykorában,
mint most, rákényszerítették,
nagy a család, kevés a pénz.
Sötét fellegeknek oly hideg terhe,
éjszakai égből aláhulló víz,
ez lennék: eső, mely eláll reggelre,
minden cseppem téged hogy megidéz, hív.
Bárcsak, egy csillagon járhatnék,
Bárcsak ott lehetnék, ahol vagy,
Mondják, soha ne add fel,
De nehéz annak lenni, ami nem vagy
minden érintés végtelen
a jelen idő emléke eláraszt
színekbe zárt a félelem
mely rákényszeríti a választ
rajzolok újabb formulát
figyeld hajnalig a mozivásznat
ahol csak derékig hordják a ruhát
és lángot tép az olcsó imádat...
Egy szép mese az egész életünk:
Naponta tanulunk, adunk vagy vétkezünk.
a barátok csak jönnek-mennek,
de én szerettem volna, hogy te maradj.
Szavak nélkül suttogó, lelkembe lát,
Zokogó szívemben életet talált.
Októberben történt, egy vasárnapi napon,
sok éve annak, gyermek született egy hajnalon.
Kezdetét vette egy születés, ezzel egy küldetés is,
így megkaphatja a szüleinek szeretetét is.
Októbernek vasárnapján született egy lány,
kívánom, az Univerzum vezesse az álmok útján.