Versek a barátságról
Bolondos volánnal négyen jöttünk haza
Új élményekkel gazdagodva,
Sok volt a nevetés...
Menj le vagy fel
Vagy mindegy hová
Csak indulj már el végre
Valahová
Barátság. Mennyire sokat mond,
S mégis mennyi vért kiont.
Ritka dolog találni valakit,
Aki nem hagy el. Marad. Itt.
Magas házak - léha vágyak,
Elvesztél valahol az időben,
Torz mosolyok - dühös arcok,
Messze még a hajnal,
Messze még az ébredés
Ha a sorsod feletted már ítélkezett
Egyet még tehetsz emeld fel a fejed
Cipeld tovább a terhet amit a Jóisten rád rakott
én hiszek benned tudom hogy elbírod
Kint tűz a nap. Pár szót szól búcsúzóul,
s mosollyal ajkán elmegy a tanár.
Tömeg zúg, árad kifelé tolongva:
csak messze, el! Ki gondol másra már?
A sorokban eszmék laknak,
jóllakottak, felpuffadtak,
vak tükröknek némán lengők.
Örültem, hogy egymásra leltünk,
érzem, mára már barátok lettünk!
Tanultam Tőled nagyon sokat,
hogy viseljük a rossz napokat!
Megannyi helyről jön az elutasítás,
viszont tudom, nekem nem egy utam is más.
Egyszer még táncolok a sámándob hangjára
Más szemmel nézek már erre a világra
Romba dől az élet az átkozott rémület
Mindent csak tönkretesz legyőz a gyűlölet
A sötétben csillogó fények,
Mint pompás lények,
Értem elérnek,
Táncolni kérnek.
A volt vagy az életemben
Már csak múltként emlegetlek.
Haragszom rád de soha nem feledlek.
Ha eszembe jutsz mindig feltörnek az emlékek.
És elalvás előtt álomba kergetnek.
Segítség
Az ajtóm mindig nyitva áll,
Valaki bajban besétál...
Fájdalmas az út vége, amin te egymagad jártál,
sajna, nem az lett a vége, amit reméltél és vártál.
Erőd, hited, kitartásod előre vitt ezen a nehéz, rögös úton,
nekünk maradt a bánat és az emlékezés a közös múlton.