Versek a barátságról
Szívemhez nagyon közel álltál...
Kedves Barátom voltál...
Legalábbis én Barátnak éreztelek,
Olyan sokszor kérdeztelek...
Amikor eszedbe jutnak a régi barátok,
Amikor letépsz egy tavaszi virágot.
Tudd, hogy van, aki mindig ott van veled,
Egy igaz barát, aki mindig segít neked.
Csend volt a társa, a hű, jóllehet
családja volt, de álom ült szemén.
Csodának látott minden felleget,
szívében mégsem élt sosem remény.
Derült égből szörnyű villámcsapásként
jut minden napra olyan szomorú hír,
minek feldolgozása nehezen megy,
csak a könnyek potyognak, mint az égből
Ne szólj! Ne sírj!
Az álmok,
a gondolatok úgyis megmaradnak.
Csak játszom én a színekkel.
Olykor fehéren a feketével.
Szivárványnak minden színével.
A lelkemnek csobogó ízével.
Csak egy szeptemberi délután, amikor Párizsba beosont az ősz.
Csak egy szép ajándék, ami vár rád álmodból ébredve: egy vers, ami akkor s ott csak a tiéd.
Egy rég elfeledett, eltemetett emlék, melyet Chopin játszott először zongorán...
Egy séta a fenyőkhöz, melyek örök álmot őriznek...
Sokáig voltál a barátom,
Sokszor te voltál nekem a családom.
Az álomvilágom megtörött,
Mindentől már menekülök.
Csak a téveszméim voltak,
De az álmaimmá alakultak.
Évekkel ezelőtt történt,
Tűzött a nyár,
Világított tükörként
Az ég, szállt a sok madár,
Szóba elegyedtünk,
Szavak jöttek szóra,
S sokszor észre sem vettük,
Már mennyit üt az óra...
Aznap este
Nagyon megkedveltelek téged,
Ezért félek, hogy elveszítelek
Végleg,
Mert ami köztünk van,
Az nem más, mint egy szikra,
Mely leüt, mint egy szikla.
Paralimpia
Az embereket bámulom sokszor,
közönyös, unott, fásult arcukat,
és próbálom megérteni olykor,
honnan ered e néma indulat.
Drága barátom, Ken,
az sem érdekel, hogy élsz-e,
vagy már végleg elkoptattad magad,
csak a kukorékolásod nem hallottam rég.
Egy szerény barát születésnapjára
Lelkem ma ünneplőbe öltözött,
mert itt vagyok sok jóbarát között.
Szülinapja van az egyikének,
ma Őt köszöntöm, hozzá beszélek.