Betegséggel kapcsolatos versek
Borús nappalokat követik
magányos, hosszú éjszakák,
oly sötét nekem az élet,
mint akire ráöntöttek
egy vödör fekete festéket.
Drága anyukám, oly rég nem szólsz hozzám,
Oly rég fekszel és csak nézel tétován.
Szemedben látom a kínt, szenvedést,
Ez a betegség téged csak felemészt.
Megüzenik a hírt,
s belesápad szíved.
Megszólalni sem tudsz,
csak szád széle remeg.
A második hullám
Mossál gyakran kezet,
Mert a vírus újra terjed,
És viselj maszkot
A hatóság erre gerjed.
Bús komorsággal gondolod,
magad lelke vajon hol bolyong,
ott, hol a magány álarca mögött
a nincs tovább fintorog.
Hjaj, Istenem,
Három utat miért adsz nekem,
Nem lehetne visszamennem?
Csak egyszer kéne jobbnak lennem
Sétálva egy szűk ösvényen
Ebben a vad erdőben
Fák félelmetes törzsekkel
Földben bomló testekkel.
Az egészséged romlása hirtelen jött,
Az orvosok vizsgáltak,
Közben a rák csak nőtt.
Van vírus több ezerféle,
ám egyet nem veszünk észre,
bár ez az egy oly veszélyes,
emberi lelkekre éhes.
Mielőtt a múlt fájdalmán osztozom,
Egyre hangosabb az imám óhaja,
Gondod legyen minden pillanatban az
Áldásod reám osztani! Istenem!
Bőre sápadt, sárga,
hangja alig hallható,
nehezen mozog, nehéz a lába,
beteg, ez nyilvánvaló.
Bezárva az örökkévalóságra rendelt négy napig kórházi ágyak foglár-börtönébe...
Hideg homályban félvak ablak,
üres szemekben pisla láng.
Sebzett kézzel kimért szavaknak
halandók ajkán csendje ráng.
Mit éltem, olyan kevés még,
kérek én egy újabb esélyt,
mert ennyi még nem elég rég,
annyi mindent akarok még.