Betegséggel kapcsolatos versek
Másfél éve már, hogy legyőztelek.
Soha egy kicsit sem szerettelek!
Életem része lettél már örökre.
De néha elfelejtelek kis időre.
Koronás démon tiporja e földet,
Egyformán ítél ostobát és bölcset,
Törölve jelent a hatalmát bömböli,
S miazmás nyálát a képembe fröcsköli.
adjon az isten vagy a sors
vagy aki odafent vagy - kint leledz
adjon erőt mindehhez
hogy visszataláljak magamba
hogy újra megvethessem a lábam
magabiztosságom szilárd talaján
aggódom
gyertyám fénye mélyvörösben táncol
fáj nagyon
a bánat arcomra gödröt ráncol
Reggelente a félelem ébreszt.
Borzas fejével az ágyamra ül.
Hány napunk lesz együtt, ami még lesz,
s telhet nyugalomban itt... legbelül?
Március közepén jött az értesítés,
Hogy nem kell suliba járni, volt nagy ünneplés.
De fene egye, két hét teljes karantén.
Ennyi idő után a napsütés olyan, mint az aranyfény.
Éltető szeretet: bárkitől is kapjam,
betegséget gyógyít, biztat, hogy elhagyjam.
Hörögve fekszem egy baldachin alatt,
múló életem tán csak egy pillanat.
Lassuló ütemű a lélegzetem,
de Te még most is fogod a két kezem.
Napos vizitnek kíséretében
páciens mássza a műbőr asztalt...
Fiatal volt a dob, már gyengén hangzott,
az ütői félreverték a hangot.
Zavarosan játszották az ütemet,
megbetegedett a ritmus eleme.
Ahol kétszer kel fel a Nap,
Ott eloszlatja mind a borulatokat,
Kiserken a fű és az összes virág,
Újra beindul a gazdaság,
Mikor kétszer kel fel a Nap,
Szórjuk majd egymásra mosolyunkat,
Nem fél majd ember embertől,
Szabadon járhatunk félelem nélkül...