Betegséggel kapcsolatos versek
Alkalmanként a fellegek felett járok,
S a titokzatos pamacsok közt cikázok.
Elképzelem, milyen lenne ott fenn élni,
Rózsaszín csónakban csupán evickélni.
Drága doktor úr!
Olyan sok a bajom!
Társamul szegődött
sok makacs fájdalom.
Gondolataid kuszák, féktelenek.
Nézlek, de nem értelek,
Mintha más lenne anyanyelvünk,
Vagy magadhoz szólnál szüntelen.
Elméd zűrzavara tévútra vezet.
Csak hallgatlak, de nem értelek.
Vesegörcs kínzott az éjjel,
álmaim így kívül rekedtek,
a párnámat rágtam széjjel -
tabletták számban keveredtek.
Felzaklatta álmom
egy fájdalmas emlékkép.
Ilyen rosszat nem
álmodtam nagyon rég.
Szép lány volt a Szidónia,
rajongói körbevették,
de az élet: irónia,
s szakállasként emlegették.
Nem mondod ki, de tudom:
most mélyen benned él, ki fél,
ha fájsz és rossz nagyon, a napok végén
elhal benned mindenféle mosoly.
Tücsökének száll be az ablakon,
A földön fekszem, s magamban mormolom:
"Mi van velem, hova tovább?"
Mintha elmém valami nyomná.
A könnyűnek látszó
terhemet cipelem,
élet, velem játszol,
tűröm én csendesen.
Könnyízű nyál csorog elszorult torkomon,
befejezett jövő időmet foltozom.
Elmúlás árnyéka vetül arra,
kit létem kezdete óta szeretek.
Most kerültem csak igazán bajba,
legbelül érzem, hogy mit is veszthetek.
Bősz, hömpölygő bíbor-árban
megrogyott a kártyaváram,
vérereim kusza hálók -
szívem felé tüskés ágbog
Nyár lett, és csak most látni,
Kisgyerekek agyát Iphone-nal mosták ki.
Mi régebb késő estig kergettük a labdát,
Amit ma kérnek, azt egyből megkapják.
Szeretetben jöttünk mi is erre a világra,
Kisebb-nagyobb hibával, de mégsem hiába!
Mi is érünk annyit, mint bárki e világon,
Csak túl kell lépnünk a testi hibákon!
én a föld alól keltem fel
te voltál aki eltemetett
homok martalékává váltam
vége legyen azt kívántam