Versek a bizalomról
Van egy öreg, büszke bisztró,
Ismeri sok atyámfia.
Homlokzatán komoly cégér,
Ez áll rajta: Terápia.
Tudom, néha fáj, mit mondok.
Lehet, néha túl kevés.
De azt kell tudnod, vannak gondok,
De itt leszek, ha rossz útra lépsz.
Lapozz bele fakuló lapjaimba,
Olvasd ki titkos, kopott könyvem,
Melyben meg van írva boldog és fájó életem.
Ha csak hallhatnád, mit érzek,
mikor rád gondolok... nélküled.
Ha csak tudhatnám, hogy érzed,
szükségem van rád: "Szeretlek!"
Ha kizuhannék a létből,
kérlek, légy Te az, ki megtart!
Mikor a lelkem megfagyott,
s a kín elevenen felfalt.
Követni lágyan
Az eredendő vágyat,
A legbecsesebb,
Mi ránk várhat.
Építkeznek ablakom előtti kiskertben
szorgalmas két rigó, fűszállal csőrükben.
Karnyújtásnyira dolgoznak, megbíznak bennem,
téli fagyban vendégként látogattak engem.
Szállj,
fehér
galambom,
keggyel áldva
békétlen létre!
Épp csak várva várta
Érkező sereg armadát.
Csak áll ott magányban,
Vajon ki ránt szablyát?
Nagyon rövid az életünk ahhoz,
hogy vesztegessük a gyűlöletre.
Gyermekeid ha sírni látnak,
ne szégyelld, csak légy kész a szeretetre.
A gyanakvás időközönként belenghet,
előre tökéletesen nem tudhatom.
hogy milyen folyamodványok eredhetnek,
a remény erősít hozzád az utamon.
Ne azt nézd, hogy ki jár előtted,
mert nem veszed észre, ki van melletted.
Sétálj az úton, s ha elfáradsz, állj meg,
vedd észre, ki az, aki veled marad!
Roppan a reggel,
fújja a felhőt,
tegnapi gyermek
mára már felnőtt.
Ha olykor érzed, élted mily mostoha,
Örömöd nem leled, sok mély bánat sújt,
Tán boldog sem leszel eztán már soha,
Ne add fel, hisz sorsod ezer csodát nyújt.