Versek a bizalomról
...Nem dörgölőztem másokhoz alkalomadtán,
Megbecsült író vagyok a mindennapi harcban,
Sem kés, sem villa nem pótolhatja pennám.
Egyszer már érezted te is
A boldogságot.
Aztán minden jobb lett,
Csak boldog akartál lenni.
Verseink ihlete talán kicsit furcsa,
a témáját mindenki szabadon írja.
Van, ki a formát, a tartalmat szereti,
van, ki a kritikát nem nagyon kedveli.
Nem akarok rosszat neked,
Olyan társad, férjed legyen...
Kell a tudomány vagy üres füzet,
éles, nagy szemek vagy süket fülek?
Engedj mosolyogni engem, bár a szívem könnyezik,
Vesd sarokba haragomat, csillogjanak szemeim.
Lelkem zengő dallamára táncoljanak lábaim,
Hadd szálljanak szabadjukra égig érő vágyaim.
Fogadj örökbe,
mint felhőket az ég,
mint esőt a földek.
Nem megmenteni jöttél...
Hát eljöttél értem!
Óriás szemeddel
nézel bölcsen.
A távolba mutatsz.
Eljött az ideje,
este bálba megyünk,
forró bort kortyolunk,
sült fánkot eszünk,
ropjuk a táncot,
kitömjük a bábut,
majd tűzre téve...
Apró reményem bizalomvázába ültettem.
Locsolgatom, napra teszem, hadd leljen erőre,
Biztatgatom minden percben, vagyok az ő őre.
Köszönöm, hogy barátom vagy!
Ritkán idegőrlő vagy, de
Szeretlek, mert erőt adsz!
Köszönöm, hogy apróságon
Megnevettetsz!
Letört: fájó, kicsiny szárnyunk,
Vajon kinek kiabálunk?!
Fáj a mai, most
Kinek sikítva rohamost?
Ami most szép.
Később csodás lesz,
Majd jön a pusztulás,
Nem vigyázol,
Mint Kis Herceg a bolygóján
A rózsáját.
Kopp, kopp, ki kopog?
Ki az, ki zavarja álmát?
Kopp, kopp, én vagyok,
Ki keresve keresi hangját.