Versek a bizalomról
Alkonyodik, hervad
mára a Nap virága,
szélcsend ül a tölgy ágára,
készülődik a vén bagoly
huhogását szórni a világra,
a sötétség egyre bátrabb,
lopakodik az utcákra, házakba...
Somorjai Katalin (Kate_Somorjai)
Hangodtól szép az erdő,
Hangodtól bújt elő a nap,
Hangod hatalmától menekültek el
a viharmadarak.
Hangodtól kék az ég,
Hangodtól bimbózik a rózsa,
Hangodtól lett édesebb az élet keserű sója.
Kell hogy megbocsáss
Ne távozz olyan gyorsan
Tudom hogy van tartozás
De szenvedek magamban
Ha összekoccan két pohár,
S a szív is egyetért;
Mért nem koccan,
Mért nem ért,
Ha minden véget ért?
A piócás ember
piócája nem kell,
sem érvágó felcser,
örökre tűnjön el!
Egy nap egy cica jött be hozzánk félénken.
Nézett rám hatalmas zöld szemével.
Azonnal kedvét kerestem, enni adtam neki.
De napokig tartott, míg hagyta magát megsimogatni.
Ha másért küzdök, még éltet
a vágy, a szó, a szép ígéret.
Nem kell semmi más,
hogy féljek, mert túl kell éljek.
Juliette
Tudni, hogy valóban ki vagy,
Tudni, hogy miért is vagy,
Tudni, hogy igazán mit akarsz,
Tudni, hogy a szívembe marsz.
Úgy kellene lennie,
ha megkérdeznek,
egyenes beszéddel felelj
úgy, mint kinek tiszta énje,
nem lapít, nem hallgat el.
Az emberi lét
kirótt feladatcsokor.
Illik helytállni.
*
Felejtés kora
vén szellemráncaival
tesz gyűrötté.
Úgy engedném szívemet,
szeressen nagyon,
van, hogy ugrani készül,
én mégis visszafogom...
(bokorrímes)
Ültem egy padon, szemben lángfelirat lebegett...
Lehet-e úgy szabadnak lenni,
ha kinyitod magad?
Nem zárod be szíved,
érzelmeiddel fogadsz?
Kiskertemben kapálok én,
kiscica mellettem.
Ő talán az égből pottyant,
hogy lett itt mellettem?