Versek a bizalomról
Csak játssz velem életet,
szerelmet, álmot,
vágyat, tiszta sóhajt,
boldogságot,
múltat, jót és rosszat,
jövőt, ha lesz még holnap,
játssz jó reggelt nekem,
hol súlya lesz a szónak...
Kora tavaszi délután
a zebránál állok,
pirosat jelez a lámpa,
várunk, hogy zöldre váltson.
Mikor a Nap nyugovóra tér,
barna hajam színe hófehér,
érzem, éveimnek száma nagy,
tavaszodik, itt van még a fagy.
Leszel az, akiben bízhatok?
Leszel az, ki soha nem árul el?
Leszel az, ki soha nem hazudik nekem?
Ez egy elrontott világ.
Soha ne add fel
Egész életem egy óriási küzdelem,
Ritkán tekint le rám a győzelem.
E világon sok gonosz küzd ellenem,
Sokan koporsóban látják fekhelyem.
Boldognak kéne lenni
csak úgy, csak önzetlenül.
Boldognak kéne lenni
tisztán csak öltözetlenül...
Vezet szélirány,
és látom már,
a szív, ha téved, nem talál.
A távolság,
a száz szilánk
széjjelhord és összeáll.
Lelkem egy szabad madár.
Számára nincsen határ.
Szárnyal önfeledt magasba.
Boldog a dicső szabadba`.
Rég vártalak a fényben egy éjjelen,
s akkor jöttem rá, ez kell nekem!
Még nem volt a létben értelem, de
tudtam, ez a csók lesz szüntelen!
Keleti szél, miket mesélsz,
Hová visz utad, merre jársz,
Merre visz a kósza gondolat...
Merre visz a kósza szél,
Szerelmes üzenet szál a széllel...
Kikapcsolom most magamat
a világ túl nagy zajából,
hogy meghalljam végre szavad,
és mondom én is, mit rám rótt
képzelt valóm, ahogy akart.
Első pillantásra beléd szerettem,
és szívem halk szavát követtem.
Üvöltöttem volna a világnak, hogy megtaláltalak,
de lassú, halk léptekkel biztosabb volt a válasz.
Ez a belső tűz, amely éget,
Adja hitem erejét és az éberséget.
A tangó egy vallomás
szavak nélkül, oly csodás.
Szíve remeg, zakatol,
amíg lágyan átkarol.