Versek a bizalomról
reggel a kórházban
Bukóra nyitva ablakom -
szellő simogat hátamon,
köröttem csend az úr.
Hogy mit lehetne tenni?
Nem tudom. Nem tudom!
Csak magam előtt a falat
Mereven bámulom.
Az Eltűnt hajszolja ismét a jelent
Születésének követelve bérét
Mikor homályban köszönt újra
Vagy csak lázas közönyt lejt
Letagadni jöttét.
Az Érzés és a Szeretet,
a kettő együtt mindig létezett,
soha nem választanám szét,
soha nem tenném ezt kiváltképp.
Nem akarok más lenni,
Csak lelkednek vigasza.
Egy bölcső!...
A múlt bölccsé tesz, tanít a jelen,
víg tavaszban megbújó árnyalat,
valami vírus... társul félelem
idebent, kint madár dalol, szabad.
Rab én sem vagyok, nincsen zár, lakat.
Két lábon sétált át felettem régóta a kormos sötétség,
Becsomagolt bánatom a hátamra vettem, úgy cipeltem,
Csak a sunnyogó csend halk dünnyögését hallhattam,
Meg a szívem ritka dobbanását, pont, mikor elvesztem
Vasald ki a lelkem ráncos,
annyira gyűrt széleit,
ne engedd, hogy a káros,
szétcibáló, sötét káosz
haragját rajtam töltse ki!
Egyszer régen, nagyon régen,
Mikor Nap sütött az égen,
Madár dalolt minden ágon,
Te voltál a hites párom.
Egy híján nyolcvanat
megéltem szerényen.
Már kevesen haladnak
velem az ösvényen.
Kiskertemben kinyílt régen
Egy szál bájos szegfű
Tavasszal a Nap fényével
Ragyog versenyszellemben
Esős időn színesíti
Azt mi szürke kietlen
Egy szívvel hét feje van a sárkánynak.
Hét napból állnak a naptári hetek.
Szerelmet a lét neki is csepegtet.
Érzelmek mikor mely` fejében hatnak?
Polarizáció mellékszereplőkkel
Emlékek, mik rímelnek az előző életeddel,
arra késztetnek, hogy töltsd meg a sötétséget fekete fényekkel.
Téveszd el, mert e téveszme védekezésképp vétkezve vezet el hozzád!
Hozzád - aki csak egy mellékszereplő.