Versek a bizalomról
csillagom
Nem tudom hol járhat idő
De akad még számos teendő
S van itt néhány gondolat
De olyan is ki nem hallja szavamat
Nem érdekel, hogy ruhája foltos,
hisz selyem keze mégis dolgos.
Ismersz,
Legyen szavam gyújtó,
Pislákoló vagy elillanó,
Hiszed...
A sors megajándékoz vele,
Egyszer csak belép az életünkbe.
Támaszt nyújt a lelkünknek,
Melyet soha el nem felednek.
A turbékoló gerlepár
szállásom ablakára száll,
reggel-este énekelnek,
szép hangjukra ébredek fel.
Mikor Rómát feldúlták a gótok,
műértékekre nem sokat adtak,
nem szépsége, súlya az aranynak
nyomott a latba, mondják halódott
hamvában, ki volt büszke, hatalmas,
a barbár most az úr, s nem irgalmaz,
haj, bizony változnak már a dolgok.
Két nappal ezelőtt még azért imádkoztam,
hogy jöjjön valaki, kiben lesz bizalmam,
Vártam egy barátnak érdeklődését felém.
Hát mit adott Isten? Egy új jött elém.
Arcod hűvös, akár a jég,
Nyelved éles, akár a kés,
De nem felelsz, ha kérdezem:
Gondolod, én ezt érdemlem?
Ha hangod leheletként némul el,
s tested izmai már kétszer annyi súlyt cipelnek.
A lehetetlenség fogalmával kacérkodsz,
s tekintetében egy labirintust fedezel fel.
Ha majd egyszerre fogom látni
mindazt, mit eddig szemeim
felfogtak, kibírom-e mennydörgő
érzéseimet szívszakadás nélkül?
Szomorúfűzfának leszáradt egy ága -
de ennek a dalnak nem ez a témája,
minden napra szóló szerelem a tárgykör -
akit én szeretek, annak illő tükör.
Érzem gyengülök
Elvesztem mosolyom
Üres szobámban ülök
S csak a könnyeim csobbanását hallgatom
Ez most valami más,
bár zavaros szívdobbanás,
de édes, mint a méz.
Volt, mikor boldogok voltunk,
S volt, mikor csak sírtunk.
Egykor önfeledten nevettünk,
De néha könnyeinkkel küszködtünk.