Versek a bizalomról
Dacolok, mint egy kisgyerek.
Eddig így nem éltem. Mit tegyek?
Oh, nem vagyok magamnál,
Álom? Ébredés így hajnaltájt.
Életednek célja boldognak lenni,
Szerelemben mindig hinni.
Szomorúság felhője volt feletted,
Először még fájt, de elengedted.
A Föld forog körbe-körbe, s az ember olyan gyarló benne,
Tudálékos, okoskodó, a bajban mégis karját nyújtó,
Értelme túlnő mindenen, tudja, ha nem segít, elveszett,
Fiatal, idős, gyermek, csak maradj otthon, ha megteheted!
Eddig futottunk, szaladtunk, tettünk s vettünk.
S jött egy király korona nélkül, ki most csendre inti a népet.
Most újra tanul az ember szeretni, ölelni, csókolni, becsülni.
Most jó vagyok neked,
holnapra már nem leszek...
Tegnaptól érdekelsz,
már nem szívvel mérlegelsz...
Szenrju csokor Gergő doktornak
kezelőorvosomnak
Köszönet érte -
mély nyomot hagyott bennem
személyisége.
Fáj a fejem, nem kell más,
Egy tabletta ráadás,
Fáj a gyomrom, ugyanaz,
Ugye, milyen izgalmas.
Mondd, zavar, mit csiripelnek porban a szürke-verebek?
Mindig más portáján sepernek legjobban a rossz-nyelvek,
de nézd, amint zaj fölé emelkednek a büszke sasok,
ne azt halld, mit mondanak, érezd, hogy milyen vagyok...
Helyet készítek lelkemben,
hogy át tudd járni az érző...
Mióta az eszemet tudom,
A tisztáson jártam-keltem,
Nem éreztem a veszélyt.
Ott semmitől nem féltem.
Nem tagadom: szeretem őket,
A megújhodó büszke nőket.
Életem - mi van még - rájuk szánom,
Isten látja lelkem: meg se bánom.