Versek a bizalomról
Beszélgetőtársunk bizalmát felkelteni
minden egyes esetben alapkövetelmény.
Maradjunk meg a személy társalgási szintjén,
és a hanghordozásunk mindig legyen szerény.
Vízkereszt van nekem, a világnak.
Néma, holt fenyő bámul üresen.
Elpakolt díszek, csupasz faágak...
Hogy volt, egy kicsit még dédelgetem,
meghitt érzés most még peremtelen.
Sorszámozott nyűg vár, s a türelem.
Rég elveszett reménysugárként süt le rám a Hold.
Az esti friss, lágy szellő minden bánatot felold.
Hirtelen úgy érzem, majd az élet mindent megold.
Bár megélhetnék az emlékeimből,
de nem kötöm lelkemet a múlthoz.
Megújulnék egy lélegzetvételtől.
Szívem a jelenben egyensúlyoz.
Féltés
Hű barátom az árnyékom
még nem hagyott magamra
mikor nem volt fény
felült a hátamra
Új évre én azt kívánom,
a vírus is messze járjon,
betegség az elkerüljön,
minden álmod teljesüljön.
Éjfélt ütött már az óra,
az új évet taposom,
sokfelé visz ma az utam,
Hozzád is bekopogok.
Süvölt a szél, s a hang nyomában
hála önt el, és bűntudat...
ide írhatok
mert fogalmad sincs ki vagyok
és úgysem nyithatod
ki a szívem kód nélkül
Nem vagyok több senkinél,
De többre vágyom mindennél.
Átlagos-szürkék a hétköznapok,
Remélem, néha ragyoghatok.