Versek a bizalomról
Kis karácsony, nagy karácsony,
hová tűnt a maszk a számon?
Ha nem látod, otthon vagyok,
nem büntethetnek a nagyok.
Gondolatom szárnyán szívem vágya lapul,
Ölelő kis kezek emléke nem fakul.
Szomorú hópehely száll a hideg télben,
Lelkem összeszorul a világ fényében.
Szívemet neked adom,
mostantól a hatalom a te kezedben,
eldöntheted, hogy összetöröd
vagy viszontszereted...
Oly sokat voltam életemben egyedül,
de sosem éreztem magányosnak magam.
...és most jött egy pillanat, az észrevétlen,
mikor minden, amiben hittem, elveszett.
Kérdések a Mikuláshoz
Vajon a Mikulás tudja,
merre vezethet az útja?
Hol várják igaz reménnyel,
pohár tejjel, süteménnyel?
Kínoz téged a félelem,
A belülről jövő érzelem.
Segítenék, ahogy csak tudok,
Hogy fájdalmat ne lássak arcodon.
Tudom, hogy szeretsz,
Néha mégis kételkedem,
Hisz nem tehetünk
Semmit a távolság ellen,
Ami köztünk van,
Három ország az nagyon sok,
S nem hisznek bennünk
Az emberek, az okosok.
Mint a víz,
oly folyékony a szó,
csak kigördül,
és a számból életté válva
suhan a téren át
hozzád.
Ne legyen félelmed elhallgatott mondat,
ami életeden javíthat vagy akár ronthat.
Ami a szíveden, legyen a szádon,
valóságnak tűnjön és látsszon!
Mi vagyok én,
Egy porszem a világban.
Egy ember Isten tenyerén.
Egy szikrapont
Az élet viharában.
Ember - az élet
Porszemszigetén.
Remény
Munkát adni elmének, hogy szolgáljon,
éltető szolga nehogy odébbálljon!
Papíron hagyni a gondolatokat,
idézni irodalmi nagyjainkat.
Minden álmod felteszed egy lapra,
Küzdesz és dolgozol azért, hogy elérd.
Lehet, hogy örökké várhatsz a napra,
Lehet, hogy már nem lesz időd, hogy megéld.
Nézem a körülöttem levő életet,
Hol sürög, forog,
Hol pang a lételem.
Nézem, ki fent, ki lent,
Magam nem látom,
Mégis mivé lettem?
Fehér arcú, üveges a szeme,
A Csillogó Fény játszadozik vele.
Táncol a Napban, az a végzete,
Hogy neki soha ne legyen élete.