Biztató versek
Alkonyati sátoraljban
ringani az esti zajban,
fáradt karod még ölelne,
minden ártó gát ledőlne,
és tudni, hogy nem vagy árva,
aranykalitkába zárva,
szabadon, akár a fecske...
Várakozót mindig könnyebb megtalálni, mint mozgó embert.
Aki szárnyal, feltűnőbb, gyakran "elrugaszkodik" magától.
Itt, a Földön a lent húz lefelé mindent - nem sokkal lejjebb,
csak míg nem ütközik valamibe, s nem éri "veszte" utol...
Édes vagy, és piros, mint egy ajak,
Mely néma, min nem jönnek ki szavak,
Mely mondott már eleget, mint "bárcsak ne..."
De nincs időgép, mi mentene,
A két ajak egymáshoz van varrva
Tűzvörös cérnával, mint piros a benned rejlő málna,
De az ajkakon belül minden rothad,
Mi azokat kimondta, benned még friss a tejszín...
Fogjátok szorosan egymás kezét
Eljött hát a pillanat...
Néhány év után most végre ég a láng,
Kívánom, mindig így legyen sok-sok éven át!
Még 50 év múltán is néha gondolj rám,
Te hazudd majd, és hitesd el, hogy messze még a vég,
Mondd nekem, hogy olyan boldog vagy, mint réges-rég...
Veled vagyok a csillagokban
Veled vagyok az ezüst holdban
Veled vagyok az ég kékjében
Veled vagyok a zöld tengerben
Veled vagyok a rügyező tavaszban
Veled vagyok a tűzforró nyárban
Veled vagyok az őszi gyümölcsben
Veled vagyok a jéghideg télben...
Egyszer minden vihar véget ér,
és a napfény újra visszatér.
A szél sem tombol örökkön,
túlleszel vészterhes időkön.
Ha jönne, ha menne,
mindig kell egy zápor.
Szél hozná, a lenge...
Amikor tehetetlennek érzed magad,
S nem látod a kiutat,
Nem tudsz mást tenni,
Csak türelmesnek lenni.
A világ tele van színekkel, emberekkel,
Mindenki más és más.
Foszladozik jövőnk pasztell ábrándja
fakulón, festőállványra szegezve,
hajdan szép vázlat porlad színét vesztve,
hisz pittoreszk bája múlté lett mára.
Tudom, néha fáj, mit mondok.
Lehet, néha túl kevés.
De azt kell tudnod, vannak gondok,
De itt leszek, ha rossz útra lépsz.
Első szívdobbanásod anyád méhében,
Utolsó, kezeddel szeretted kezében.
Ha közötte megélt életedet nézed,
Hangosabban mitől dobogott a szíved?
Az élet híd, egy átmenet,
Szabad járás mindenkinek.
Stabil cölöpökre építsd,
Álmaidat úgy igazítsd,
Hogy míg rajta menetelgetsz,
Bírja el a menetterhet.
Szeretlek holtig, ebben az a kunszt,
nem ismerem a halált; vajon honnan
fogom tudni, hogy a fényem kihunyt?
Ha nem látok többé, tudom - ki voltam?
Ez a vers engem ír: téged is, és engem is.
Magadra ismersz, ha olvasod soraim?
Meglehet, a Te lelkedben is olyan tenger kavarog,
Mellyel elárasztanánk mindent ugyanazon villamoson.