Biztató versek
Tudjátok, néha az a baj,
körmünkre ég az élet,
asztalt terítünk a semminek,
közben éhen hal a lényeg,
szemünkbe nevet a pillanat,
de fejünket félre rántjuk,
a kanyaron túl már messze jár
sok türelmét vesztett álmunk...
Nevető szellő, kuncogó orkán.
Megtördelt búzaszál a forgószél útján.
Jaj és kiáltás, öröm és szenvedés.
Bősz hadon egy csendes felkelés.
Koszos az út,
De leporolom.
Fele homok,
Fele por fútta,
Omladozó romok,
De lefogadom,
Ez a helyes irány,
Hiába irányítanak...
Sok csoda csábít, birtoklásra kábít,
jó lenne ez is, jó lenne az is,
csak hát az ember sem bír el túl sokat,
vállalásával sokszor csak árthat.
Farsang a maskarák, bálok, mulatságok
Ünnepe, de vannak még szép karneválok.
Elmaradhatatlanok a finom fánkok.
Tiszta szívemből írom e sorokat,
bízván abban, hogy megváltoztathatom a sorsodat.
Lehetsz lent a mélyben, vagy fent a fellegekben.
Élhetsz rejtőzve s futva, menekülve.
Hadd álljak itt köszöntő szóval,
talán utolsó alkalom.
Készültem erre évek óta,
miért maradt el, nem tudom.
Ha már kibuggyanna belőled a bánat,
És dühös szitokszó hagyná el a szádat,
Ha megnyitnád belső panaszcsatornádat,
Szívj inkább tüdődbe egy jó nagy levegőt,
Ettől majd újra lesz továbbmenni erőd.
Emeld fel a fejed, soha ne tépelődj.
A te időd már lejárt, belőled annyi egy tucat -
keress hát magadnak mást, (élj!)
járj végre mást, járj új utat!
Szíved lassan kővé vált, nem vársz semmi szépet,
ledaráltad, mi a lelkedből egészben maradt.
Föntről indul, és valahol lenn talán van érkezés,
midőn a napfény, a szél erejében sincs fékezés.
Útjába akadnak sziklák, váratlan, rút göröngyök,
de akaratát fel nem adva folyik és hömpölyög.
Behunyom szemem, két kezem kinyújtom.
Falat fogom, falba megkapaszkodva
A rossz beidegződéstől búcsúzom.
Elindulok kissé megbátorodva.
Mennyi tudós törte fejét egy bonyolult képleten!
Mit tegyen, ki boldogtalan, szeretetre képtelen?
Mitől nyílna száján mosoly, borús szemén csillagok,
hogy fakadna arcán derű, mely másra is átragyog?
A színes gondolatom tisztogatom,
elárvult szavaimat felaprítom,
szeretetemmel jól megfűszerezem,
finom illatát mélyen belélegzem.
Egy titokzatos ajtó előtt állunk.
Semmi sem örök, minden változik.
A gondolatunk elkalandozik,
Mert mi mindenkor a sokkal többre vágyunk!