Biztató versek
A sors mindig ad és elvesz,
Játssza a kedvenc játékát,
Keserűt kever a mézhez,
Nehéz kiismerni szándékát.
Érzed-e ablakod alatt a tavasz csókolta hárs bódító illatát?
Látod-e a sugárzó parti gesztenyék lombjának ragyogását?
Mered-e szívedbe zárni a nyár mézédes napsugarát?
Lecsendesült a város.
Mélyen alszanak az álmok,
Mint fogason a kabátok.
Hitetlen népek zaja él csak,
Őket nem csendesíti a vigasz.
Ne szánd az elhullott virágot,
Ne bánd a napot, mi éjbe ment.
Célod, barátom, nemár az legyen,
hogy büszkén ülhess egy magas hegyen!
Viaszbábok
Koholt durva álmok
Létszálon mozgatják
A lelküket kifosztják
Nyaraló idő,
tó-vízforraló hőség
berobbant a nyár.
Míg létünk ugyan parányi,
Mint az óceánnak egy cseppje,
Kapaszkodunk benne, mint anyjába a gyermek,
Félve, reszketve.
Az érzés oly ártatlan,
Mint egy újszülött kisded.
Ébred, szunnyad, nyugtalan,
Így felkavarja lelked.
Zsong a fejed, forog a világ,
Zúgnak a harangok,
S nem bírod tovább.
Bosszúsan ébredsz kusza testek között,
úgy érzed, a fejed mindjárt szétrobban,
Összegyűrt glóriádat zsebedbe tömöd,
Nem kell már, tudod mindenkinél jobban.
Fel a fejjel, mindig csak előre nézz,
Így láthatod, milyen közel is a cél.
Küzdj az álmaidért, hidd el, megéri,
Bízz magadban, a győzelem ezt kéri.
Tétova ars poetica
Százat írtam, de mit ér ez,
Ki olvassa, mit sem érez,
Lelke bolyong messzi tájon,
Ne vigadjon, s ne is fájjon.
Talán szívesen gondolsz arra a percre,
mikor először nézett a szemedbe,
és azt gondoltad, örökké megtartanád,
ritkán bíztad magad a véletlenre,
de mellette nem hallgattál az eszedre,
szíved szíve ütemére kalapált.