Biztató versek
Én őket szeretem. Igen, őket. Azokat
A gyönyörűen szomorúakat, a rútakat,
Kiknek lelkét összetörte millió darabra
Az élet s a benne levő szörnyek haragja.
Az egykori boldogságot
Átveszi a megszokottság.
S ha nem teszel érte,
Elérkezik a vége.
Legyél ceruza vagy toll vagy ecset!
Legyél az, ki alkotja a teret!
Legyél művész, álmodó,
légy, kinek baj nem fájó!
1. felvonás 8. rész
Hevesen földre terítettem,
Szolgaföldben nem nőlhettem,
Az ugarközt drágán magszemecske,
S belőle semmit sem teremtettem.
Kenyér és sok cirkusz, már nem kell egyéb,
ha bomlott cédán rézcsörgőit rázva
táncos karnevál kacéron jő eléd,
s az igazat is félremagyarázza.
Engedd, hogy fogjam a kezedet...
Engedd, hogy fogjam a kezedet,
legyen ez a jel, a szeretet.
A szeretet, amit kedves arcod ad,
engedd, hogy láthassam mosolyodat.
Engedd, hogy a szíved boldogságot érezzen,
tudom, van, aki szívből szeressen.
Vak lettem,
mégis szaladok.
Istenem, adj valamit,
amibe kapaszkodhatok.
Hardverbe telepített osztály,
jót röhög most némán a tanítvány.
Háború istene, ó, kegyes Mars,
riaszd hamarjában sereged,
szerencsét hoz cselekedeted,
a természet erejére hass.
Lásd meg a búzaföldön a ringó kalászt,
Lásd meg a tengerben a kéklő cseppet,
Lásd meg a mezőn megbújó apró virágot.
Szívem a dalt csendben őrzi,
melódia nagyon ősi.
Nótád simogatja lelkem,
fájdalmam kottába rejtem.
Néma elmúlás megkísért,
vannak szavak, mit mondanék...
A fáradt csend távolba vész,
de titkon vissza-visszanéz.
Nektek, kik mindig kilógtak a sorból.
Kik nem annyit ittak a borból.
Nem szabadultok meg fölös kilóktól.
Kik bal kézzel fogjátok a kést.