Biztató versek
A világ bolyong, tódul,
már-már túl is csordul.
Feszült szikrája lobban,
s (i)gazsága még tokban.
"Én sem volnék, ha nem volnál"
legalábbis nem ugyanaz...
Lelked s enyém úgy táncol már,
mint virágokkal a tavasz.
Bízz magadban!
Ha megtagadták a neved és a léted,
hidd, hogy mégis érdemes élned!
Nem baj, ha zord viharban fárad a lépted,
napsütötte réten kedved újraéled.
Kiabálsz, mégsem hall meg senki,
Szaladsz, de mégsem jutsz tovább.
Nézel, s mégse látsz odaki,
Lelked sosem volt ennél árvább.
Közhírré tétetik, hogy mától
tilos a munka minden olyan
embernek, aki művészien tudja
kifejezni magát, mert az ihlet
az alapból nem adott.
Bársonyos és puha dallamom
fényeket éleszt az ablakon
kitárul így a világ
színüket ontják a fák.
Akarj engem
És itt vagyok neked
Megígérem hogy
Nagyon-nagyon
Jó leszek veled
Lehozom az égről
Az összes csillagot
És ecsettel festek...
Gyönyörű Hazát alkottak őseink:
Erdők nyújtanak édes pihenést,
Alföldjeink gabonatermelést.
Mindezt köszönjük, kedves elődeink!
Őrizd a fényt, hogy más is lásson,
Sötétben mindig előttünk járjon,
Erősödjön bennünk a felismerés,
Mit eddig tettünk, az még kevés.
rejtsd magadba ha úgy érzed
mint szántó kit hajnal ébreszt
magoknak vet mély ágyat míg
fátylat hullat körötte a köd
napfény mond neki köszöntőt
Amikor már elmúlt az utolsó utáni pillanat,
és mosolyogva sem találod a tükörben önmagad.
Amikor illattalan minden szép virág, és
csak homályos kontúr körülötted a világ.
Ha picit úgy érzed, hogy most már tényleg elég,
Ha úgy érzed, hogy takarózol, a bőröd mégis még ég,
Ha azt érzed, hogy nincs már tovább előre,
Gondolj bátran szépekre, tavakra és mezőkre,
Ahol Te magad vagy, vagy vigyél valakit,
Fogjátok ki együtt a boldogságnak halait,
Kerüljetek szembe minden ellenszenvvel,
Próbáld a világot néha egy másik szemmel...
Megrázta köntösét az ég,
nagyon haragos lehetett,
őrülten pattogott a jég,
letarolt minden életet!