Versek a boldog szerelemről
Lépteket hallok az éjben,
A nyári napsütésben.
Minden éjjel s nappal,
Minden nap kezdek egy új lappal.
Egy nap: és arcod tova már
gyorsan illant ma s tegnap közt,
az éj már két-part levők közt,
az éj, te bús, te bús, éji halál.
Te vagy a Nap, mely mindörökké éltet,
Sőt, számomra te vagy az egyetlen élet.
Te vagy a hűs forrás, ami ha kell, lehűt,
S ha fázom, tűz vagy, mi átmelenget, fűt.
Te vagy az, akiért pillákat nyitni, ébredni érdemes.
Te, akit látni akarok,
a karok gömbölyét érezni,
szeretni, ölelni vágyom.
Mit rejt e szó igazán?
Mi lelkemnek volt vigaszán?
Amikor még ott voltunk
és gyermekfejjel bolyongtunk.
A sámán és a szél 2
Északi szél itt van újra,
Elhív engem hosszú útra,
Felszállok vele újra az égig,
Őseim szép nyughelyéig,
Arany mező, ezüst erdő,
S jön már szembe a teremtő,
Öreg Isten szép szál férfi,
De a szeme... lelket méri!
Nedves földben hajtottam virágot neked,
Keresztültörtem a bíbor égig, hogy lássam,
Mikor szemed alkonyra borul s veszed
Ajkamat társul örökkön tartó nászban.
Az életembe toppantál, még ha nem is kértelek,
Nem szóltam hozzád, csak messziről néztelek.
Te sem szóltál, nem mertél, csak vágyakoztál talán,
De egy szép májusi napon megtörtént a varázs.
Tudom, hogy régen nem rólam álmodtál,
És tudom, hogy néha bennem is csalódtál,
De nézd, az álmok szállnak a szélben,
Én meg itt maradtam jóban és rosszban.
Azok a legszebb reggelek,
mikor melletted ébredek...
még az álmok tengerén lebegek,
de érzem simogató kezedet.
Szívemig zarándokoló lábnyomok
Egyedül vitorlázom Dárius-semmimben
oroszlánsörényű szelek dagasztják a vásznat
hazátlan csavargó Szerelmek mosolyognak
mosolyognak de mint partot a tenger
szétmossa őket a sós ízű bánat
Szaladok hozzád kitárt karokkal,
Elmennék érted a világ végére,
Repülök feléd a csillagokkal,
Elkápráztat engem szemed mélysége.
Hallgat az éjszaka
fekete csendje,
szerelmek fonódnak
szorosan össze.
Érzem, kezdek lassan elfáradni.
Szép emlékeid tartanak még életben.
Amikor meglátlak édesen mosolyogni,
újult erődet belém égeted.