Versek a boldog szerelemről
Egy csók, ami többet ér bárminél,
Ez az érzés nem lehet jobb semminél.
Egy csók, ami jobban kell, mint bármi más,
Megkapom, s eltűnik a szorongás.
Kirándulás a Pilis erdőségében
Minket láthatóan megtámadó a vihar,
Ide fog érni, és le is fog gyűrni hamar...
Minket láthatóan megtámadó a vihar.
No, meg szerelem
Sok ember a nézőtéren, hangos a morajlás,
Fények gyúlnak, zene indul, megszűnik a zsongás.
Csodaszép nő színpadra lép, sok százan figyelik,
Lendületes, jó dalait sok ezren szeretik.
Hosszú az alagút, érzem, sosincs vége,
Kutatom a lényem, félek, sehol annak léte.
Nem vagyok én Férfi,
Erős s kigyúrt valaki,
Lennék én az bátran,
S néznének nagyokat,
Nagyokat! Itt lennének
Mellettem: Képzelem
Egy apró lépcső vezetett lefelé,
Épphogy lélegzetvételnyi hely volt.
Mikor leértünk, hosszú falú pince
Tárult elénk, "vigyázz a fejedre"- szólt.
Te voltál és maradtál
is a legszebb rózsaszál
a virágoskert ölén.
Vad rózsaszál, amihez
nem nyúlhatok soha én.
Miattad boldog vagyok,
szívem pedig fényesen ragyog.
S kijelenteni ezt merész,
de kimondom: Boldog vagyok.
A tó kavicsos partján álltunk, csak te meg én,
Ezüstös holdfény tükröződött a víz felszínén.
Hevesen ölelt át, s csapódtunk az ágyra,
Az erős ráhatástól szétszakadt a párna...
Ó, Kedvesem, Szép Dóra,
Ha nem lennél enyém, megállna minden óra.
Rejtély bűvös lénye,
Mint égbolton a felhő,
Üde, égő csókja,
Mint májusi eső.
Csendes, szép a táj,
friss ez a reggel,
befújja távoli szél a dombokat,
lassú lehelet rajzol
légbe szálló szív-bogarakat,
függöny mögül borzol
dajkáló melegével a fény,
ébredő pilládon még...
Karjaidban
Aranyló hegyen tűzgolyót fogtam,
csordogált a fény vörösben, bíborban.
Tücskök ciripeltek, rigó hangja szállt,
bokámhoz ért halkan egy Harangvirág.
A szerelmünk szikrából lett láng,
Vigyázok mindig rád,
A szeretet örök marad kettőnk közt,
El nem veheti más.