Versek a boldog szerelemről
Szeretnék egész lenni,
De nincs nekem kivé válni.
Vágyom a szeretetet,
De ebbe beleepedek.
Megismertelek, szívembe zártalak,
Arcod csillagként ragyog belém,
Rózsák között legszebb rózsa,
Imádott szerelem minden reggelén.
Igyunk azokra:
akik élnek,
akik meghaltak,
akik itt vannak...
Apró teasütemény, mely
Omlik a szájban,
Vattacukor, melytől minden ragadóssá válhat,
Apró málnák tejszínhab borításban,
Csokoládé, mely finoman olvad lágyan...
Elszálltak a hideg telek,
már csak esténként reszketek.
Kinyíltak a tavaszi cseresznyefák,
üdvözöl az újvilág.
Szerelmes gerlepárok
megtöltik lassan a világot.
Ezerszer átgondoltam
A pirkadat reggeli fényénél
A felkelő nap tündöklő színeiben
A delelő narancsszínű virág aranyfényeiben
Az alkony szürke fátyoltakarójában...
...kedvesednek az erkélye,
felkapaszkodik rá mohón,
hogy osztozzon veled egy csókon.
Vajon levette-e kedvesem álarcát,
Vagy velem vívja a vallomások harcát?
Vajon maskarában ugrál, és bús bohóc,
Vagy félelem lángja miatt ég a kanóc?
Megvannak azok a karok,
Ahova szeretnék bújni,
Tudom, ha mellette vagyok,
Labdába sem tudok rúgni.
Az utolsó olajlámpa is kialudt,
és a hárem csendbe van burkolva.
Az igaz szerelem örök,
Nem múlik el soha,
Legyen bárhol is kedvesed,
Szíved a lelked temploma.
Illatodba burkolódzva
teljesen elbódít a vágy,
öledbe lágyan simulva
csókolnám bársony, puha szád...
A sok mocsok.
Csak az marad bennem ilyenkor.
És a versekbe próbálom kiköhögni
ezt a hurutot, mit másoktól
félteni kéne,
és minek a lénye
az, ami irányít.
Lelkem immáron újra melletted pihen,
hiszen úgy hittem, sosem látom varázslatos, barna szemed,
nevednek angyali csengését hallom mindenütt,
filmezünk együtt úgy, mint régen.