Versek a boldogságról
Egykoron, egy éjjelen történt az az álmom,
hogy milyen különös is lehet egy karácsony!
Vágytam mindig útra kelni,
madarakkal énekelni,
felvenni a hátizsákom,
nyakamba venni világom.
Csendesen álmodó, éjszakai felhők
a hajnali állomásra úszva érkeznek.
Csillagszemed jelez, itt várj estig,
mesélek...
Nevetséges, hogy illegális boldognak lenni,
Fénycsóva szurkál, és azt hiszed, bántanak.
Egy kicsit magányra vágytam,
erdő fái közt sétáltam.
Önmagamban raktam rendet,
magamba zártam a csendet.
Bárcsak sose lenne vége a dalnak,
minden üteme kellemes dallam,
s ahogy az esti hangulatban
lépésed ütemére elmerülök
a szerelem tengerében,
az ezeregy éjszaka meséinek
hangulatát idézi,
amit ezer érzés sem képes átölelni...
törött lámpaburaszilánkokat hord szét az est
pasztell színekben játszik a hajnal
egy-két pillanatra néma zaj...
Néma csendben vágtatnak a felajzott vágyak...
Mi meghalunk egy igaz csókért...
Mi meghalunk egy igaz csókért,
A csók miért nem képes értünk?
Oly nagy kár az isteni szóért,
A sors fintora így van velünk.
Ha volna: áldás volna,
de nem él az az isten,
ki csodák gyöngyvizéből...
Ha újra megmozgatunk minden nagy, nehéz követ,
Ha szívünkbe elraktározzuk az emlékeket,
Becsben tartjuk, dédelgetjük minden egyes napunk,
Akkor eljön még a mi fenséges diadalunk!
Családi alkalom
Megcsillanó harmatok,
Boldogságot hozó álmok.
A szeretet útján érkezett,
Neked címezett levelek.
Színes a világ, tele zajjal, csenddel, megszólalhatok, amikor akarok,
Ha szeretném, lassan beszélek, ha szeretném, akkor hadarok,
Van mit ennem, ha szomjas vagyok, ihatok, van ágyam, takaróm,
Ha a lábam viszket, meglévő kezeimmel megvakarom...
Szívem vásznán nyílt istenes, szép világban
póriast nyílik a tyúktaréj tavasszal,
borzol a Sásdi rét s lápok súgó szele,
lelkem most imákkal békél és magammal.