Versek a boldogságról
Ha egyedül vagyok, néha átölel a sötét,
Érzem ilyenkor az idő szakadatlan körét.
Csak egy kis halvány fényt látok messze,
Kiút a melyből, talán valaki támogató keze?
Miért vagy boldog,
tán nem látod, hogy
a dolgok pont
úgy vannak, mint eddig?
Keresem a jót, keresem a szépet,
álmomban a remény mindig dédelget,
csodálatosak ezek az éjszakák,
talán az ébredés lesz a valóság.
Földi létben a feladat
mindenkinek adott,
könnyen megoldható leckét
mindannyiunk kapott.
Szervusz, hát újra itt vagy?
Azt hittem, már meg se vagy.
Nemhogy engemet újra meglátogatsz.
Nekem az is elég lett volna,
ha csak felém bólogatsz.
Mosollyal ébredve,
a múló időben ölelve,
tudom, nem hiába vártam,
nem riadva ébredtem a mában,
gondolatban szorítom remegő kezed,
egynek lenni, forrni a való létben,
már tudom, nem hiába vártam,
kertednek egy télen nyíló...
Felvirradt egy nap számodra,
hogy emlékeztessen egy bizonyos napra.
Piros tetős, kicsi ház
virít messze a pusztán,
fehérek a falai,
gondosak a gazdái.
Sóhajtva néz szobánkba a nap,
hirtelen ébred a pillanat,
válladon pihen a fénysugár,
majd tovaszáll, mint a délután.
A megújulásának csodáját én már nemegyszer láttam,
Hogy lesz újra erő törött, gyenge szárnyban.
Hogy tudja valaki leküzdeni a tél pusztító erejét,
Szíve mosolyával olvasztani a jég fagyos leheletét.
Kész a merülésre.
Levegőt sem szí -
lebegőssé válik,
így vár újjászületésre.