Versek a boldogságról
Hogy mi a szerelem? Igazán nem is tudom.
Valami, ami nehéz és könnyű egyúton.
Egy darabka a Napból, vágyak és sóvárgás,
Madárcsicsergés, jázminillat, vágyakozás.
Légy bölcs! Ne a problémáid számold,
ne írd újra kisiklott életed!
Ha bátorsággal nemet mondsz a rosszra,
olyan útra lépsz, mi a jó felé vezet!
Hópelyhek a levegőben,
A Nap pedig már lemenőben,
Mézeskalács készülőben,
A karácsonyra készülődtem.
Boldog a szív, ha dobog,
Ülj közelebb, hol tűz lobog.
rőt bajszomon lépdel már a Hold
tükörfényét izzítja szemem
ó, édes szerelmetesem, told
izzó szekerem, hogy a lelkem
Ez is különleges nap, nem egy átlagos,
Mert ma is felkeltem, Nap ismét rám ragyog.
Örülök: Átaludtam nyugodtan a tegnapot,
Ma is az emberiségnek valamit adhatok,
Amitől talán szebb lesz a holnapom,
Mitől a kalapomat büszkén hordhatom.
Kábán nyújtóztam fülledt félhomályban,
arcodra megnyugvást csókolt a hajnal,
érintés követelt helyet magának,
s hogy kezem vezesse... megadón hagytam.
Suttogok füledbe szavakat,
mert most éppen alszanak,
teszek hozzájuk képeket,
így lesz belőlük képzelet,
testetlen, szárnyaló gondolat
köt össze magányos sorsokat,
és suttoglak, ha már nem leszek,
- hangtalan kívánok szépeket.
A szívem hevesen dobog, jobban, mint valaha,
Az érzés csalóka, mint a bolondok aranya.
A kezeim is remegnek, érzem, ez vonzalom,
A szám kiszáradt, szomjas vagyok, és rád szomjazom...
Szeretetem küldöm feléd,
nyissad ki az ablakod,
tenyeremen ülnek sorban
a szeretetangyalok.
Sokszor gondoltam már arra,
milyen is volt a születésem napja.
Édesanyám szemébe könny szökött...
Bejártam én az
egész Földet,
voltam az elején,
s voltam a legvégén.
Fehér fények a hegytetőn,
angyal szárnyán csillag jő.