Versek a boldogságról
Kacagó szemmel
játszom a fénnyel,
játszik a Nap is
az ég kékjével,
ugrik a labda,
a gyermek futva
szalad a széllel,
már nem is kérlel...
A bor maga a csoda!
Mint koldusnak a vacsora!
Mint a regének versek utolsó sora.
Ha zenét hallok, nem bírok magammal,
lábam és a kezem ütemre mozog.
Ez érzést le se írhatom nektek szavakkal,
szívem, testem egy ritmusra dobog.
Mosolyognak a fűből százszorszépek,
Mint megannyi csillag, csak épp idelenn,
Kedves, szeretni való földi angyalok,
Felőlük intenek most a gyermekdalok.
Lelkemben csodás öröm fakadt,
vérem szinte bizsergett, forrt égve,
nappali égbolton láttam Csillagot,
oly volt az érzés, mint szerelem heve.
Végtelen láng lobbant tavasszal,
kamasz vagy újra, ki marasztalt
malasztban ízlelt angyal nyelvén,
elmém társra lelt ég-föld mezsgyén.
Három napja érkeztem.
Ez pont az a rész, amikor az ember
lelép a betonról a zöld gyepre.
Az a rész, amikor eltűnik a "fűre lépni tilos" tábla.
Fölém hajolt, megcsókolt
Édes, gyengéd ajkakkal,
Ébredő, szerelmes vággyal,
Nem kellettek szavak,
Beszélt az érintés...
Hajnalban a szellővel táncolok,
kényeztetnek a levendula illatok,
felöltöztetem a hajam virággal,
barátkozom a felhőtlen boldogsággal.
Lehunyja kék szemét,
Lassan sóhajt mélyen,
Lengedező dallam száll odafenn az égen.
Egy gyönyörű hajó úszik a tengeren,
lelkem szabad tengerén,
nem süllyed el,
de nem remél
a szerelem szabad tengerén.
Tisztelet Aphroditének
Noteszt előveszem, betűk sorakoznak,
tollam alá bújnak, kacsintgatnak onnan.
Incselkednek velem, kacérkodnak egyre,
eldöntötted-e már, mi kerül versedbe?
Eljött a várva várt nap,
rád ragyog a fénysugár,
ma még apa sem harap,
téged csak a kaland vár.
Ott voltak mind a szoba közepén,
Némán néztek rám,
Némelyiket
Sosem nyitották még ki talán,
Pillanatok, kis apró dobozok
Hevertek szanaszét.
Van egy forrás, amely éjszaka világít.
Van egy érzés, amely engem irányít.