Versek a boldogságról
Ne állj te a boldogságért sorba,
bánatodat ne fojtsd soha borba!
Csak igazán éld földi életed,
és ne taszítsd a porba énedet!
Korán ébredtem,
rejtelmes álmom követem.
Lassan járom utam,
az idő győz, rohan.
Punkot hallgatok, pipát szívok,
"felelős apa" - szólnak gúnyosan.
Verseket írok.
Csendesen lépkedem.
Lépéseim nem nézem...
Neked, mit jelent?
Oly kevés, szinte semmi.
Ha minden felhőtlen?
Keresed a káoszban körben a rendet
Tiszteletet megbecsülést igaz Istent
Boldogságod és szívedben a csendet
Belső békéd és egyszóval mindent
Ablakon alliterált befelé bámulás
Bársonyba burkolt betűkkel
Oltalmad oldoz óembert.
Életem kozmikus óráján a mutató szép csendesen
A 60-as számról átsiklik a 61-es számra.
Íróasztalomon a naptár fekete betűkkel hirdeti,
Ma július hónap negyedik napja, szombat van.
A kozmikus ég izzik, fűti Jehova szene,
A magasztos lángokban égő nagy szeretete.
A jóság koronája ékesíti a fenséges királyt,
Ki előtt vigyázzban áll a serege, ha kiált.
Ne tépd le a rózsa virágát,
hisz feléd ontja az illatát,
harmatcseppje csillan a szirmán,
s szempilládra ül reggel némán.
Van egy nap évente egyszer,
felköszöntsenek szeretettel.
Próbálkoztam már leírni a Zenét,
De nem találtam reá szót, mi elég.
Mit is jelent számomra e zűrös világban,
Kimondhatatlan érzések - megfoghatatlan!
A boldogság pillanata
Veled megélni minden pillanatot:
közösen várni a pirkadatot,
köszönteni a felkelő napot,
kezedet fogni, míg kávédat kavarod,
szemedbe nézve látni a mosolyod,
érezni a ki nem mondott gondolatot,
együtt mondani a hálaadó imádságot...
Szívem húzott Battonyára,
Szeretett kis városomba,
Végigjárom szép utcáit,
Emlékeim most felvidít.