Versek a boldogságról
Egy parányi szív most dobogni kezdett,
ezernyi ős tebenned öltött testet.
Új vágyak, szenvedélyek, új remények
övezik körbe az aprócska lényed.
Örömmel telik meg szívem,
Hisz tudom, hamarosan velem leszel.
Boldogsággal telik meg lelkem,
Vágyakozva fellegekbe emel.
A nyári felhők árnyékában
Csókod oly édes, Kis Életem,
Mint Kánaán széles folyói,
Tejjel, mézzel teli forrásai.
Egy lépés, miben rádtalál
Minden, miről álmodtál.
Száll az ének, hang, a szó,
Súgja a szél: Táncolni jó!
Mekkora az apró öröm?
Szemmel nem is látható?
Vagy annál egy kicsit nagyobb,
s kezünkkel is fogható.
Szerelmes leány táncol az éjben
szoknyáján színek követik szépen
boldog suhanással járja a táncot
felrepül égbe égi varázshoz
Legyen emlék
Légy velem többet, hogy legyen emlék,
Mert emlék nélkül a múlt mit sem ér
Leszek az égen szálló szálloda,
a folyón lassan folyó szemgolyó,
látni szeretném a türkiz víz alatt
mit rejt ez az íz, mikor csak sok elfeledett szín maradt.
Szórja millió aranygyöngyét
kacagón szikrázó nap sugara,
szertegörgeti, szívembe lopja
illanó június nyárörömét.
Csipkeruhában pózol a május,
virágnyakékkel kecses nyakán,
parfümfelleget repít a szellő,
illata belengi a délutánt,
pipacsparádé, színes kavargás,
vérvörös szárnyú szenvedély,
természet torkából feltörő sóhajt
szél viszi hátán az egek felé...
Lassan sétálj felém,
Hadd csodáljam lépteidet,
Fehéren villanó fogad,
Karmazsin ajkadat!
Szürke felhők leple alatt
Nyomott hangulat íze szorongat,
De lelkem felnyitja elmém szemeit,
Hadd lássa e szürkeség szépségeit.
Alkonykor széttörik a rohanás, szilánkja csendes éj,
elfáradt hajszákat ringat a néma sötétség-taréj,
sok hamis vallomást szapul tisztára zagyvaság taván,
holdezüst karéjt csüng, elbágyad csillagok nyújtott nyakán.
Süpped a mezítláb ingatag talajon,
tarka szivárvány ül felhőtlen kacajon.
Elhajtod fejed, pedig ez most nagy falat,
Ha szerencsénk van, most nem döngetek nagy falat.
Nem jövök, csak egy ágyúval,
Most leszögezném, ez nem egy bárgyú dal.