Versek a búcsúzásról
Csendben elmúlik a világ,
Csak Te vagy örök.
Csendben elfogy a levegőm,
Te vagy csak örök.
Mozdulatlan,
Merev, szótlan.
Behunyt szemmel fekszik csendben.
Ki tudja, hogy hol jár éppen.
Fellegekben,
Álmában már fenn a mennyben?
Csomagolunk, csomagolunk.
Pedig minek? Nem kellünk
Már senkinek!
Ruhánk, cipőnk szép volt, jó volt,
Amíg hordtuk, nekünk jó volt.
Egysorost sem érdemelsz,
Mégis kapsz hetet:
Szép s jó, csak groteszk.
Olyan volt, mint egy hosszú nász.
Reánk szórta aranyszín mosolyát.
És ha fájt is néha forró ölelése,
Asztalát gazdagon terítette.
Angyallá váltál, drága Nagymamám!
Nem borús az ég, csicseregnek a madarak.
Messzire mentél, kicsiny szívem mégsem remeg.
Csak egy könyv.
Egy poros, rozoga polcon.
Nem nagy szám.
Egyszerű, túlságosan egyszerű.
Forró homokú tengerparton sétáltam,
Meleg szellő fújt s lengette kaftánom,
Kendőmet fújta a tenger felől jövő hűs szél,
Valamit súgott, ami a lelkemig ért.
Lágy szellő simogat,
Hüvös már az este,
Hideg éri arcomat,
Beletép a sebbe
Kavics vagyok, amit visz a folyó,
mederben gördülő, aprócska kő,
forogva, sodródva egyre kopó,
vízáram hűsében gömbölyülő.
Mikor a gyertyák csonkig égnek
Gondolatok
Üzennek értem messze távlatok...
szállani szeretnék, mégsem szállhatok.
Sok titkot rejt feltáratlan messzeség,
amit kiaknáz majd jövő nemzedék.
Nem szűkölködöm szeretetben,
osztogatom szerteszéjjel...
tartanom kell magamat és őt is
kezemből kiszorítja az életet
ebédre akár készülhet gyorsrizs
míg rendbe jön nézem a falon a képeket
- feloldani a gátat
el kell tudni engedni az anyákat -
Egyedül vagyok,
És a világ néz velem szembe!
Halványul fényem
Lassan, ahogy el vagyok feledve.
...akkortájt koponyákat találtak az
általános iskolánk alatt;
benned már szélesvásznú
szabványokra vetkőzött az ősz,
kezeid között szűkültek feltételes
móddá a félparazita életmódot
folytató bokrok...