Versek a búcsúzásról
a nyarat búcsúztató szél
csillagot altató ég alatt
a ködkoszorús hajnali fák
még megidézik arcodat
Ha nem leszek köztetek, mosolyogjatok!
Ajándék voltam nektek, múló tegnapok.
Ha nem leszek köztetek, reménykedjetek,
Még nem törheti ketté bánat kedvetek!
Nem tőletek kaptam az életet,
de szerettetek halálomig engem.
Köszönöm, hogy akkor s ott felemeltél,
s örökre magaddal vittél.
Szép volt az életem, boldog voltam.
Köszönök mindent, amit kaptam.
Vadőrök észlelték egy nap hajnalán,
mint egy részeg tipegett a szavannán.
Kis oroszlán, úgy hónapos,
még csak nyávogni tudott.
A világos sötét nekem,
fenyeget a halál engem,
védekezek, ahogy tudok,
míg erőmből ki nem fogyok.
Parafrázis szerűség József Attila után
Mára nyugdíjas lett szegény,
összegzés eme zöngemény,
irka
firka
Lesz-e jövőnk?
Bevallod, hogy szeretsz,
Közben csak álmot adsz,
Kétszólamú vallomás ez
Nekem s annak, akivel vagy.
Vége van már a régi időknek...
Vége van már a régi időknek,
Most új szelek fújnak, más napok jönnek.
Vége a kacajnak, vége van a nyárnak,
Vége a szerelmes, boldog ifjúságnak.
Ami örökké tartott, elmúlik most az is,
S minden, ami igaz volt, hirtelen hamis.
Egy "Öreg Kutya" monológja
Éltes vagyok.
Külsőm rég nem fiatalos,
testemen
szőrtelen foltok,
a számtalan utód miatt
emlőimet porban húzom.
A csend sziluettje
Megjött az ősz,
sárga falevéllel búsan integet,
és lassan húz lusta, hol fehér, hol szürke felleget.
A csend is jött vele, az őszi csend,
mely jellemezte mindig.
szenvedéllyel
sok kétséggel
gondolok rád
simulok hozzád
de csak álmomban
hisz` nem vagyok valómban
Aranyló vendég köszön be hozzánk,
Vén szilvafán csillan meg a napfény,
Az alkonyban száll néhol egy bogár,
S fahasábok göröngyén durmol még...
Búcsú a nyártól
Kávézzunk egyet, és beszélgetni kéne.
Rejtett bozótban, árnyékos padon.
Szél elől szaladni, és szelet csinálni