Versek a búcsúzásról
Pillantás, mely belém égett,
Pillanat, mely csak miénk lett.
Csoda voltál, köszönet érte,
Emlékedet szívembe véstem.
Ne felejts el,
Ha már nem leszek.
Ne felejts el,
Ha már elmegyek.
Szállni, mint a sas, szépen, szabadon,
bukdácsolni sértő szavakon,
úszni, mint hal, együtt az árral,
forgatni egy revolvert félig üres tárral.
In memoriam vitéz lovag Szilágyi Árpád József
Névnapi "ajándékként" kaptam a hírt.
Peregnek az emlékek, a szavak.
A múlt héten még reánk nevettél,
Hol fehérek voltak a falak.
Te már nem segíthetsz,
csak állsz még merengve,
a köd lassan leszáll.
Utolsó alkalommal - nézd meg jól! -
Szívedbe véstem, mint egy kőbe...
Néha úgy érzem, rossz ötlet volt
Elhinni, hogy szeretsz
Néha úgy érzem, rossz ötlet volt
Elhinni, hogy az enyém lehetsz
Néha úgy érzem, rossz ötlet volt
Verset írni egy lánynak
Aki nem keresett, csak gyógyírt
Magányos önmagának...
Sose feledj el engem!
Köszönöm,
hogy hallhattam hangod utoljára.
Köszönöm azt is, időt szántál rám utoljára.
Köszönöm az elmúlt évet,
napokat és hónapokat.
Kedves csillag ott az égen,
Nézz le rám, kérlek szépen,
Nincs egyebem, csak egy kívánságom,
Kire gondolok én,
Tudja, hogy mindig visszavárom.
Hitetlenek és félők buja armadáinak
Ha itt volnál és a szemembe néznél,
én tényleg engedném, hogy nézzél.
Ha ott volnék veled és elhinnéd,
hogy én is elhittelek, ha mernéd,
elhinném végre, hogy elveszítelek.
Figyellek, Anyám, vállaid nagy súlyt cipelnek.
Szemeim rád merednek, könnyeznek.
Lendületednek nem szabsz határt,
Tönkretesz ez az ocsmány világ.
A Nap ragyogása újra eliramlott,
mint gyermek, ki otthonról már elutazott.
Csillogás helyébe fátyolos fény lépett,
amit a Hold sötétedő égen képzett.
Tamás, miért nem...
Amikor pislákoló mécsesek között sétálsz,
Amikor a kitárt ajtón belépsz,
Vesd le a cipődet,
Hisz szent helyre érkeztél!