Versek a búcsúzásról
Ha menni vágysz,
Magadra vigyázz,
Szívem így is visszavár,
Mert bárhol jársz,
Bárkit találsz,
Szíved még értem fáj.
Búcsú az alsótól, tanárainktól
Elmúlt egy esztendő, elmúltak az évek,
Itt az idő, újabb szintre kell lépjek.
Nem feledek semmit, gyűjtöttem emléket,
Búcsút kellett intenem az alsós létnek.
Búcsú
Búcsúzom, helló, szia, üdvözletem.
Búcsúzóul ezt a pár sort
hagyom neked.
Talán rá sem jössz,
hogy teneked van ez írva.
Kihűlt parázs foszlik szét életem bölcsőjében.
Dobog, de már kevésbé ingoványos.
Nem érdemli, hogy vérem szorítsa,
utunk macskaköves zsákutca már most.
üres bennem és benned is
hiába tagadod veri
magát a hovatartozás
reményeid régi nyomán
hogy lesz veled még valaki
aki vár rád és gondjaid
mögé lát ha jő az este...
mihez kötődsz még
pénzhez vérhez hírnévhez hatalomhoz
mindennap újraengedek
kötődéseim csomóján
lelkem szorításán
kérem
szépen szólíts magadhoz
Csendben álltak egymással
Szemben ők a busznál.
Fiú egy szép leánnyal,
Szemükben félsz bujkál.
Minden, ami eljön
Minden, ami elmegy
Minden, ami jó volt
Elsuhan jó messze
Véget ért az este.
Ünnepnap a mai,
mégis könnyes a szemünk,
ahogy drága Kincseinktől
lassan elköszönünk.
Öt éve pihensz lent a hideg földben,
Elbúcsúzni se tudtunk, úgy mentél el.
A kórházi ágyon szépen elaludtál,
Magad után nagy ürességet hagytál.
egy verstörlés margójára
Ha papírra írtalak volna, rég
szemétben lennél, cafatra tépett.
Hisz mint szavak nélkül a toldalék,
zagyva torzó csak csupán a léted.
Utoljára gondolnám majd gondtalan azon az úton járva, amit magunknak szántam,
és töprengek.
Úgy sejtem, álmodtam mindazt, mi közös volt bennünk.
Néha-néha megállnék az erdő szélén, hol egyedül sétálok.