Versek a búcsúzásról
Hát eljött a mi időnk,
Ballag a vén diák,
Ne sírj, drága anyám,
Egy új lehetőség vár ma rám.
Egy elszakadt vezeték
Helyét keresték a munkások.
Negyven éve nem ért át a jel,
Emiatt voltak a furcsa hatások.
Sok helyen hallhattuk,
Ha egy ajtó bezárul,
Kinyílik egy másik,
Most én is elérkeztem ezen pontig.
Költözés
Letelt az idő, amit itt töltöttem el.
Szilánk-sebző szavak többé nem érnek el.
Mikor a lelked már cérnaszál tartja,
Szorítod magadhoz, elhagy a remény,
Érzed, hogy elmúlsz, a sors így akarja,
Fényesség támad, egy utolsó élmény.
E szív annyi éven át dobbant meg érted,
csillag az égen, fénye takar be téged,
s te ott állsz egymagad, bár félig a fényben,
egy reménytelen sóhaj fut át az égen.
Vége. Nincs többé már...
(Elmúlt. Kihunyt a fény.)
Lelke tán’ messze jár.
(Homályos "emlék-lény".)
Sírhalomra ott boruljék, hol a Nap vár,
Lemenő sugarak vessék a keresztfát,
Békét hoz majd eztán minden nyár,
Elmúlót csak az időtlen vár.
Játszunk egy kicsit ezzel a szóval,
hisz lehet, szomorú ez az óra.
De hozhat vidámságot ráróva.
Zsibongás, mulatozással telik az óra.
Elmegyek,
Itt hagyok mindent.
Mindent, ami rosszul esett,
Valahol távol leszek.
Nagy szívfájdalom ért ma engem,
Csodálatos személyt kell elengednem.
Hiányozni fogsz örökké nékem,
Már jobb helyen vagy, remélem.
Az óra elütötte a delet,
váratlan jött, hirtelen,
mint vásott kölyök,
kinek a csellengés örök,
egy almába harapott.
Szerelem könnyei
Szerelmünk lélektüzén élek,
Mézillatú lelkünk harcán félek, hogy elégek.
Álmatlan hajnalokon hallgatunk csendet,
Álmaim aranyszínű hintaján folyton kereslek téged.
Pislákoló csillag vagyok,
csak ritkán világítok,
a legtöbbször nem is láttok,
bánatomban elbujdosok.
Nehéz megfogalmazni azt,
ami a fejemben jár.
Még mindig várom a választ,
de kezdem azt hinni, kár.