Versek a búcsúzásról
Amikor a szíved már nem bírja a terhet,
és elindulsz egy úton az elmúlás felé.
Utolsó erőddel vissza-visszanézel
az udvarodra ültetett fenyőfád felé.
Az utolsó, mi rólad szól
Én téged választottalak, de te megfosztottál ettől.
Pedig szerettelek reggeltől estig.
Már akkor szerettelek, mikor még fel sem fogtam.
Már akkor, mikor az első ajándékot hoztam.
Hogy milyen volt a dédim, milyen volt Ő?
Életerős, vidám, féltő és szerető.
Mani, aki családját mindig előtérbe helyezte.
Így emlékszem majd Rád, mikor gyermekeim kérdeznek. Rosszul nem is lehetne.
Két kőszikla
Hattyútoll a csónakom,
elrepült két sirályom,
tenger vize lágyan ring,
kezem fájó búcsút int.
Túl szép
Volt egy visszatérő álmom, hogy ülünk a réten,
Összeborulunk. S látjuk a madarak szállni szépen,
A táj csodálatos, meseszép, sok lila virágok,
De nem akarok felkelni, mert tudom, hogy nem hiányzok.
Egy nem fogadott hívással
Kezdődött a bűntudat,
Hagytam, hogy elmenj,
Magadra hagytalak.
A következő viharban
úgyis elmész,
már nem tartalak vissza,
bármennyire szeretném.
Nem is régóta Minas Tirithben
Egy hősnek neve kering.
Ó, Boromir, te, ki Gondorban hitt,
Érted hullnak könnyeink.
Kis lelkem esedezik egy ifjú kegyelemért,
Szívem vágyakozik az igaz szerelemért.
Ha bármit mondhatnék újra neked, csak az lenne,
Mindennél jobban szeretlek, bár megdöbbenne.
Akármerre nézek, te mindenhol ott vagy.
De mikor utánad mennék, te otthagysz.
Felmentél a hosszú lépcsőkön,
nem értettem, volt benne öröm?
Hisz nagy csendet hagytál itt nekem,
örökre elveszítettelek!
Otthon voltál,
De már csak egy üres ház vagy.
S gondolkodom,
Amíg hazavárlak.
Nem kellek többet én néked, hazug világ,
Te, aki negatív erejével újra földbe vág.
Akárhogy próbálok erős és bátor maradni,
Gonosz lényedtől szívem ketté fog hasadni.
Engedd el
S akkor a szívem elengedte a tegnapot
Mindent mi volt és amit kaphatott
Oly nehezen de tovább kell menni
S mily vicces a sok csomagnak indulóban lenni
S akkor a szívem elengedte a múltat
S nem lehet már a sebemen annyi szurat...