Versek a búcsúzásról
Hamvadó szívednek kertjében állok,
tükörképedben látom az őszülő,
ráncokat húzó, néma idősávot,
fékezhetetlen szárnyon elröpülő.
Elmúlt a hosszú, rút betegség,
nem fáj már odalent semmi.
Már nem hangzott búcsúszó,
de most tovább kell menni.
Csendben érkeztél azon a hűvös, nyári estén,
az alkony lepelként terült el hátsó kertünk testén,
én vártam, mint mindig, hogy gyere, hogy jöjj már,
de minden más volt ezen az augusztusi szerdán.
Végutam. És örök.
És legyen: én a világba betettem, amit bele kell. De.
Ó, te andalító hisztérika!
Sosem hittem volna,
Hogy ez megtörténhetett újra!
Miért tagadod meg fájó múltadat?
Lassan el kell engedni az életet,
mint luftballon fonalát a kisgyerek.
Üresen hagyni asztalnál a széket,
hol eddig ültél és mondtál meséket.
Hordozunk emlékeket, álmokat a másikról,
cserélünk érzést, mi fáj, hol vidít szépségük.
Időpont: 2010-11-08 12:15:17
Mindent elmond a versed, kedves Tóni. Örülök, hogy visszajöttél!
Olykor el kell menni ahhoz, hogy visszataláljunk.
Szeretettel üdvözöllek:
Alberth
Egy látogatás furcsa helyen.
Ismerős, mégis idegen,
régi érzést keltett bennem.
Félek! Tőled elsodor az élet,
Őrizd, ne feledd soha szerelmünk!
Fájdalmas valóság: itt hagytál, elmentél.
Jó szándékú, szorgalmas életet éltél.
Őszi levélként zizzen a búcsúének,
ötven közös évet szánt nekünk az élet.
Amikor jönnek az Angyalok - szonett
Amikor eljönnek majd az Angyalok,
szép lelkem vidám, új életre ébred.
Gyöngéden a szívem körül zengenek
az engem követő, édes dallamok.
Kereslek a kitörölt sorok között,
a sarokban a porcicáim mögött,
nevetésem kunkori ránca fölött,
kendőzött, néma kacajaim között.