Versek a búcsúzásról
Elengedlek, szállj szabadon,
Törött szárnyú sasmadár,
Túl a tavon, túl a tájon
Melengető fészek vár.
Hiányzol.
Hiányzik, ahogy az ölelésedben elveszek,
És a biztonság, amit a karod csak nekem rejteget,
Hiányzik, ahogy megfogod a kezemet,
Sírok, elvesztettem a lelkemet.
Mint korlátokon megbúvó, hajnali dér,
tűnik az álmos világ bennem,
naptalanul botorkál e kolduló tér,
lecsendesítve tombol, s mereven.
Ha utoljára vagyok itt, ne legyen az szenvedés,
Hadd maradjon meg e világi élményem jónak, és békében, nyugalomban vigyen el a szél!
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Hanyatlik a múlt,
hangosan zeng bús zajától.
Feledé a magyar
harcok dicső fergetegét.
Lehet, éveim száma teszi,
egyre gyakrabban látok
fekete szívvel üzenni,
részvétet kifejezni.
Zuhanok lefele újra
S a boldogságom már nem is kergetem
Tudtam hogy elnyel az élet búja
A csodákban régen sem hittem
Elbúcsúzok
Fogd meg kezem, s el ne engedd,
Mesélj, mondj valami szépet.
Igaz, már nem beszélünk, de még mindig várom,
Bár napjaimat könnyel zárom.
Kórházban fekvő lázas betegek,
rugalmas testük egyre merevebb.
Az orvos fásult fáradtsággal néz...
Elbúcsúzom.
Mert nem lehetek többé már veled,
és nem foghatom meg a két kezed,
már nem csodálhatom személyedet...
aztán csak reggel lett
a hegyek felől havat hozott a szél
s mire a Nap felkelt
betakarta a sárga rózsát
majd fülébe súgta halk szókkal
aludj kedves álmodj csodát
Hárfád húrja talmi hangot hint,
a zene is könnyes szólamot int.
Élet vagy halál,
Menten előtör bennem a magány...
Idő, mint virágpor, száll el felettem,
Félek, hogy itt ragadok ebben a ketrecben...
Ma 1 éve, hogy hamvas lelked a mennybe szállt,
szívből reméljük, Édesapám odafent is Rád talált!
Drága szüleim, nyugodjatok együtt kéz a kézben,
ringatózzatok lágyan, békésen angyalok ölében!
Élni, vagy nem halottnak lenni
Van különbség a kettő között.
Életben lenni, a célok felé menni,
vagy enni, inni, nem halottnak lenni.
Engem az élet és a halál magához kötött.