Versek a búcsúzásról
üres a ház már senki sem lakja
nem mozdul a fészer rozsdás lakatja
odabújok ahol soha nem kerestél
hol vagy apám hová mehettél
Tényleg kell valami, tényleg meg kell, hogy mentsenek.
De mit tegyek, ha nem akarom, hogy kétségbeessenek?
Tudom, ez az utolsó alkalom,
Fáradt szavaid utoljára hallgatom.
Nem akarom, hogy így legyen,
Kérlek, csak maradj még velem!
Roppant régen szőke szélben szállt a léggömb,
Úgy repült, mint mit sem sejtő, lenge levél az ormok felett.
Messze szállott őszülő idő alatt, életeket megélt létében,
Ám tudta vászna, egyszer ő is lejár, oldala túlontúl nyesett.
Bokszzsák, villanyszerelő,
Málhásló, latin szerető.
Csendes hallgatóság, morcos pandúr,
Dühöngő vadállat, szolga vagy hadúr.
...ablakomból elszállt mindörökre.
Mélázva kérdem, mért fáj oly nagyon,
hisz nem várt üzenet az asztalon...
viszem a hétfőt viszem a pénteket
viszem a kérdést viszem az érveket
viszem a lakatot viszem a farácsot
viszem a minden mentes kalácsot
viszem a tangót viszem a jive-ot
viszem a jég alatt fénylő lángot
viszem a sírást viszem a hangot
viszem a holdfényben pihegő gangot...
Szeretett nagymamám nevében
Egy üvegkoporsóban vagyok, de nem haltam még meg.
Utolsó erőmmel még egyszer szétnézek.
E törékeny testben egy törékeny szív dobog,
Fáj látnom, a családom mint zokog.
beléptem a híd alatt összehúzódó
és szétoszló legsötétebb
bolygók csillagok törmeléke közé
valamiért ha rád gondolok
mégis keserédes csillogás villan
meglátom minden részecskében
a tündöklésed mert a sötét anyagok
téged visszhangoznak...
Ha visszatérek oda, honnan jöttem,
az anyaföldbe, mely örök otthonom,
bocsássátok meg nekem, hogy éltem,
hantoljátok el még maroknyi porom.
Nem búcsúzom el tőletek,
bár ez idő még eljöhet,
s nem ejtek fájó könnyeket.
A prédikátor mind követ.
Láttam én már tacskó kutyát,
Nem is egyet, százat is tán.
De Macika nekem más volt.
Bizony mondom, "tanítóm" volt.
Múló idő
Az óra lassan nyugovóra int,
Letelt egy hosszú nap megint.